Július másodikán lesz Balaton-átúszás

A népszerű szabadidős eseményre ezúttal is ezreket várnak, hogy teljesítsék a két part közti 5200 méteres távot. Nevezni a révfülöpi futballpályán lehet majd a verseny napján 7.00 óra és 13.30 óra között, 8.00 órától 14.00 óráig pedig folyamatos lesz a rajtoltatás.
Elhangzott, hogy idén is a biztonság a fő jelszó, így csónakokból és hajókból álló úszófolyosó segíti majd a résztvevőket a vízen. Az esemény történetében eddig három alkalommal fordult elő, hogy sikerült túlszárnyalni a tízezres álomhatárt, tavaly pedig több mint nyolcezren vállalták a kihívást.

A sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy az idén a Suzuki lesz a Balaton-átúszás névadó támogatója. Szántó László, a rendezvény főszervezője kiemelte: a kapcsolat tavaly kezdődött, és igen jó tapasztalatokkal zárták a közös munkát.
"Nagy büszkeség, hogy egy ilyen nagy múltú céggel köthetünk megállapodást" – fogalmazott Szántó László.

Hársfalvi János, a Magyar Suzuki Zrt. marketingvezetője hozzátette: sok a közös vonás a Suzuki filozófiája és a Balaton-átúszás között.

"Az a csaknem tízezer ember közel áll hozzánk, aki vállalja a kihívást, és nekik is büszkén mutatjuk meg a teljes termékpalettánkat" – mondta Hársfalvi János.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.