Jövő héten temetik a zenészlegendát

A Bee Gees együttes tagja, Robin Gibb május 20-án hunyt el, búcsúztatásán csak a család és a közeli barátok vesznek részt.

Robin Gibbnél tavaly diagnosztizáltak májrákot, miután erős hasi fájdalmai miatt kórházba szállították. Az intenzív kemoterápia és a műtétek eleinte hatásosnak bizonyultak, ám az énekes áprilisban súlyos tüdőgyulladás miatt kórházba került, néhány nappal később pedig kómába esett. Gibb aztán egy hét után magához tért, és a gyógyulás jeleit mutatta, azonban nem sokkal később elhunyt.

A család közleménye szerint a temetésen – melyet június 8-án tartanak – csak a szűk család és néhány barát vesz részt. A megemlékezőktől azt kérték, ne vigyenek virágot, inkább utaljanak át adományt két gyerekszervezet számára, melyek nagyon kedvesek voltak Robinnak és a családjának is. A temetés helyszínét még nem hozták nyilvánosságra, de valószínűleg valahol az angliai Oxfordshire közelében lesz, ahol Gibb feleségével, Dwinával élt.

A rajongók számára lesz egy nyilvános megemlékezés is, ennek részleteit későbbre ígérték. Úgy hírlik, a Gibb-család a londoni Szent Pál Székesegyházban szeretné tartani a búcsúztatót, melyre a világ minden tájáról várják azokat, akik le szeretnék róni tiszteletüket a zenészlegenda előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.