Jön a Némó nyomában folytatása

A Disney és a Pixar kedden bejelentette, 2015-ben mozikba kerül a Némó nyomában című rajzfilm folytatása. A legújabb részt is Andrew Stanton rendezi majd.

Várhatóan 2015. november 25-én kerül majd a mozikba a 2003-as Némó nyomában című animációs film folytatása - írja a Reuters.

A Finding Dory című mese értelemszerűen Dory, a magyar változatban Szenilla kalandjairól szól majd, ez alkalommal ő az, aki családját keresi. A mesében természetesen felbukkan majd Némó és édesapja is, és jó pár új szereplővel is megörvendeztetik majd a nézőket.

Ahogy az első részben, úgy Szenilla hangját ezúttal is Ellen DeGeneres szolgáltatja majd. Az amerikai színésznő hatalmas sikert aratott a kis kék hal karakterével, Stanton állítása szerint a nézők imádták, ahogy elmondása szerint DeGeneres is. Showműsorában elmondta, elolvasta a forgatókönyvet, és fantasztikusnak találta.

A Némó nyomában annak idején 94 millió dollárból készült, de 921 milliós bevételt hozott, valamint 2004-ben elnyerte a legjobb animációs filmnek járó Oscar-díjat.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.