Száz botütés jár a melegeknek egy indonéziai tartományban

Kerülik a nyilvánosságot a meleg párok az indonéz Aceh tartományban, ahol eddig sem volt könnyű az élet, ám a szeptemberben elfogadott melegellenes törvény még inkább ellehetetleníti őket.

Az indonéz Aceh tartományban eddig sem volt könnyű dolga a homoszexuális és a transznemű embereknek. A Szumátra északnyugati csücskén elterülő tartomány ugyanis az egyetlen olyan térség Indonéziában, ahol a saríát (iszlám törvénykezés) alkalmazzák.

A szeptemberben elfogadott törvény pedig még inkább megkeseríti a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LGBT) emberek életét: a rendelet értelmében 100 botütés jár annak, aki azonos neműekkel létesít szexuális kapcsolatot. 

Az acehi hatóságok szerint a törvény nem sérti az alapvető emberi jogokat, hiszen engedélyezi, hogy a melegek és a transzneműek együtt éljenek, csupán egyetlen kikötés van: nem szeretkezhetnek egymással. Nem csak a meleg közösséget büntetik azonban, szigorúan lecsapnak a házasságtörőkre, a nemi életet élő kiskorúakra és mindazokra, akik házasságon kívül élnek együtt.

„A saría, vagyis az iszlám törvénykezés értelmében ez tilos, az efféle megnyilvánulás undorító” - mondta a Reuters riporterének Syahrizal Abbas, a tartomány fővárosában, Banda Acehben működő, a saría előírásainak tiszteletét számon kérő hivatal vezetője.

„Jobban félünk, mint eddig valaha” - mondja egy neve elhallgatását kérő, 31 éves transzszexuális, a Violet Grey nevű melegjogi szervezet aktivistája. Ő és három társa október végén a főhadiszállásuktól távol elégette az összes, Violet Grey-jel kapcsolatos iratot és szórólapot. Mint mondja, tartottak a saría rendőrség razziájától, így jobbnak látták megszabadulni mindentől, amely bajba sodorhatja őket.

A tartomány mintegy ezer főt számláló meleg közössége azóta él félelemben, hogy Aceh a központi hatalommal kötött autonómia-megállapodása lehetővé tette az iszlám törvénykezés alkalmazását.

Noha eddig senkit sem tartóztattak le a szeptemberi törvény értelmében, és a hatóságok azt ígérik, 2015 végéig nem is fognak, ez nem enyhítette a homoszexuális közösség félelmét. Mint mondják, már a törvény elfogadása előtt is állandóan a saría rendőrség és a többnyire muzulmán lakosság célpontja voltak. 2011-ben egy transznemű sminkmestert például leszúrtak Banda Acehben, miután egy férfi gúnyos megjegyzése után, önvédelem céljából botot ragadott, majd rátámadtak. 

„Az, hogy ilyenek vagyunk, a sorsunk, nem a döntésünk” - mondja a melegjogi aktivista, majd hozzáteszi: „Mi teszi olyan tisztességessé a jilbab kendőt viselő nőket és a tradicionális muszlim fejfedőt viselő férfiakat, hogy más emberek bűnösségéről ítélkezzenek?”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.