Isten bocsánatát kérik az Omega kassai koncertje miatt

Bizonyos vallási körökben még mindig nem csitult a felháborodás az Omega Kassán, a Szent Erzsébet székesegyházban megrendezett vendégszereplése miatt. A pozsonyi Új Szó értesülései szerint néhány hívő és pap indulatos tiltakozásainak csitítása érdekében Bernard Bober, az egyházmegye érseke direktívát adott ki, és a jövőben csak ez alapján lehet a templomokban koncerteket és más kulturális rendezvényeket engedélyezni.

„Minden olyasmi, ami megszentségteleníthetné ezeket a helyeket, mostantól tilos" - hangsúlyozza a kelet-szlovákiai római katolikus papoknak címzett körlevél.

A világhírű magyar együttes két hónappal ezelőtt tartott hangversenyt a kassai dómban, ahol nyíregyházi vegyes kórus közreműködésével adták elő az Oratóriumot, mintegy 1200 hallgató előtt, akik az előadás végén hosszan tartó vastapssal köszönték meg a felejthetetlen művészi élményt. Néhány szlovák hívő azonban tiltakozó levelet tett közzé A Szabad és Megszentelt Vasárnapokért civil szervezet honlapján.

„Beleremegett a dóm az elviselhetetlen hangerőbe. Az itt nyugvó hősök ha élnének, minden bizonnyal kikergették volna ezeket a rockereket, mint annak idején Jézus a kufárokat” – írta az egyikük. Társa úgy vélekedett, hogy a dómot a pogány fellépők garázdálkodása megbecstelenítette, ezért újra fel kellene szentelni. Bírálták a dóm plébánosát is, mert szerintük ő engedélyezte a fellépést.

A hívők véleményét támogatta Marián Cizmár, a takcsányi (Stakcín) pasztorációs központ vezetője is, akinek videofelvételt küldtek a hangversenyről.

„A Szent Erzsébet-székesegyház a történelem során sok nehéz időszakon ment keresztül, de még sohasem szentségtelenítették meg úgy, mint az októberi koncert alkalmával"

- válaszolta nekik az esperes, aki közölte velük azt is, hogy ahányszor Kassán jár, betér a dómba és imával kéri a Teremtő megbocsájtását a történtek miatt. Erre buzdította híveit is. Megkeresésünkre a pap leszögezte: egyes híresztelésekkel ellentétben egyáltalán nem amiatt háborgott, mert magyar énekek hangoztak el.

- Ilyen vad zene és a sokféle látványeffektus nem ide való, még ha oratóriumnak hirdetik is. Ennek a szent meggyőződésemnek adtam hangot. Örülök annak, hogy az érsek úr irányelvei visszaállítják a dóm méltóságát, mert a templom elsősorban az ima, az önvizsgálat és a csend helyszíne - vélekedett.

Pásztor Zoltán, a kassai egyházmegye püspöki helynöke a pozsonyi napilapnak elmondta:

- Színvonalas, szép előadás volt az Omega Oratóriuma, nem volt benne semmi kivetnivaló. A koncertszervezők előzetesen minden illetékessel egyeztettek, a kassai dómbeli koncert megrendezésére minden érintett rábólintott.

Érdeklődésünkre Török Adrienne, az Omega szlovákiai fellépéseit menedzselő Elokoncert tulajdonosa kifejtette, nem érti, miért igyekeznek egyesek műbalhét kavarni, indulatokat szítani, nem is óhajt azzal foglalkozni, hogy milyen szándékkal.

- A lényeg az, hogy az Omega együttes a hazai fellépéseken kívül már több németországi templomban is nagy sikerrel szerepelt az Oratóriummal, még Oroszországban is, ahol a moszkvai pátriárka a templomi koncert háromezres közönsége előtt a legrangosabb ortodox egyházi elismeréssel, a Romanov-család hercegi nagykeresztjével tüntette ki őket. Ezért érthetetlen számomra egyes szlovák papok és hívők tiltakozása, amely nincs összhangban Ferenc pápának a nyitottabb és a mai igényekhez igazodó egyházat szorgalmazó törekvéseivel sem - nyilatkozta lapunknak. Közölte azt is, hogy az Omega jövő májusban a gömöri Rimaszombat református templomában adja elő az Oratóriumot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.