Íme, a legstresszesebb munkák

Aki nyugodt életre vágyik, kerülje a katonaságot, ne álljon tűzoltónak és ne akarjon pilóta lenni. Érdemes azonban fodrászként, dietetikusként vagy könyvtárosként elhelyezkednie.

A Wisconsin Egyetem kutatói 200 különböző munka elemzésének segítségével utánajártak, melyek a legstresszesebb munkák a világon. A különböző szakmákat különböző szempontok szerint pontozták. Figyelmbe vették, mennyi időbe telik a munkahelyre utazni, mennyire szorítanak a határidők, mennyire veszi igénybe fizikailag az embert az adott munka, és hogy milyen a munkakörnyezet. E mellett persze azt is alaposan megvizsgálták, hogy az adott munkakör mennyire veszélyezteti az egészséget, esetleg a dolgozó életét.

Úgy tűnik, noha Amerikában a hivatásos katonák keresnek a legjobban, az ő munkájuk a legidegörlőbb. A tűzoltóknak sincs túl nyugodt élete, e mellett a pilóták is sokat idegeskednek. A lista ötödik helyén a PR-szakemberek állnak, de az első tízben végeztek a fotóriporterek, az újságírók, a taxi sofőrök és a rendőrök is.

Ha valaki kifejezetten nyugodt munkára vágyik, úgy érdemes könyvtárosnak állnia, de a dietetikusok, az ékszerészek, és a fodrászok sem aggódnak túl sokat. A legkevésbé megterhelő munkákat felsorakoztató lista élére az egyetemi professzorok kerültek: ők saját birodalmuk királyai, olyasmit tanítanak a diákoknak, melyeket ők maguk már jól tudnak.

És hogy miért ezek a legkevésbé stresszes munkák? Utóbbiak az esetek döntő többségében pozitív visszajelzéseket kapnak munkájuk során, emiatt pedig boldogabbak és elégedettebbek, mint mások.

Ugyanakkor érdemes észben tartani, hogy a vizsgálat az Egyesült Államokban készült, Európában valószínűleg máshogy alakult volna a lista.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.