Íme, a világ legbefolyásosabb emberei

Egymásról írtak méltatást a Time által legbefolyásosabbnak ítélt személyiségek. Barack Obama Ferenc pápáról írt, Hillary Clinton pedig utódjáról, John Kerry amerikai külügyminiszterről.
A 100 legbefolyásosabb személy listájáról nem hiányozhatott Beyoncé sem
A 100 legbefolyásosabb személy listájáról nem hiányozhatott Beyoncé sem

Megjelentette az év legbefolyásosabb embereinek hagyományos százas listáját az amerikai Time magazin. Öt kategóriába sorolták a szereplőket: titánok, pionírok, művészek, vezetők és ikonok. A kiadvány különlegessége, hogy a legbefolyásosabbnak ítélt személyekről szintén ismert és elismert hírességek írtak véleményt.

A kiadvány címlapján látható Beyoncéról például Sheryl Sandberg, a Facebook második embere nyilatkozott elismerően, John Kerry amerikai külügyminiszterről pedig Hillary Clinton, aki maga is megtalálható a legnagyobb befolyással bíró emberek között.

Sandberg, a női egyenjogúság élharcosa azt írja az amerikai énekesnőről: felfordította a teljes zeneipart, emellett arra bíztatja a nőket és kislányokat, hogy álljanak ki önmagukért és céljaikért. "Mind a színpadon, mind azon kívül arra bíztatja a nőket, hogy legyenek függetlenek és vállaljanak vezető szerepet." A Facebook vezetője társra talált Beyoncéban az üvegplafon áttöréséért folytatott harcban. Talán az sem véletlen, hogy a magazin pont őt tette a címlapra.

A sokak szerint a Fehér Házzal is kacérkodó Hillary Clintontól Malala Juszufzai pakisztáni emberjogi aktivista írt, mégpedig azt: ő az erő szimbóluma. Mint írja, Clinton bátorította az őt ért támadás után – a fiatal lányt 2012-ben az iskolából hazafelé menet támadták meg a tálibok, mert a a lányok jogai mellett kampányolt. "Folytasd, légy erős, hiszünk benned – ezt mondta nekem és az édesapámnak, amikor tavaly találkoztunk a Clinton Global Initiative konferencián." Sorait azzal zárja: "A világ jobb hely lenne több női vezetővel, és Hillary Clinton segít, hogy ez megvalósuljon."

Ferenc pápáról az amerikai elnök, Barack Obama írt. "Kevés olyan vezető van, aki azt akarja, hogy jobb emeberekké akarjunk válni. Ferenc pápa ilyen" – kezdi. Mint írja, a katolikus egyház vezetője cselekedeteivel emlékleztet arra, hogy mindenkinek kötelessége vigyázni a másikra és segíteni a másik emberen, "hogy a munkán keresztül éljük meg ezeket a kötelezettségeket – enyhítsünk a szegénységen, csökkentsük a társadalmi egyenlőtlenségeket, hirdessünk békét, hogy segítsünk az éhezőkön, hogy menedéket adjunk a rászorulóknak, gondoskodjunk a betegekről."

Obamáról pedig Joe Klein, a Time újságírója írt kritikus hangnemben. Megemlíti, hogy kemény éve volt az elnöknek, mert az elképzelései jók voltak, a megvalósítással azonban már szerinte akadnak gondok, és kissé cinikusan megjegyzi, hogy az elnökség 66 százalékánál tartunk, tehát lehet még változás: "Igaza van, még rengeteg ideje van, hogy visszajöjjön és nagyobb dolgokat érjen el, ha végre sikerül megtanulnia jobban menedzselni az ügyeket."

A "titánok" közé bekerült Janet Yellen, az amerikai jegybank elnöke is – aki ezzel a pozícióval a világgazdaság legnagyobb hatalmú női szereplője. Méltatását pedig nem más írta, mint Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője. Azt írja: amikor februárban beiktatták Yellen-t, "megkönnyebbülten sóhajtott fel" mert ezután nem lesz olyan magányos a sok "szürke öltöny között, ahol olyan kevés a szoknya." Lagarde szerint nagyon sok bennük a közös, és "nem csak a hajunk színe." Mindketten úgy tartják, a konfrontációnál fontosabb a konszenzus, kulcsfontosságú kérdés számukra a munkanélküliség elleni harc és az, hogy megakadályozzák egy újabb gazdasági válság kialakulását.

A listán szerepel még az Oscar-díjas Matthew McConaughey és a Gravitáció című film rendezője, Alfonso Cuaron is. "Felfértek" olyan színészek és zenészek is, mint Robert Redford, Benedict Cumberbatch, Pharrel Williams, Miley Cyrus és Amy Adams is. 

A befolyásos emberek közé azonban korántsem csak pozitív hősöket választanak, a döntéshozásnál a fő szempont, hogy olyan emberek kerüljenek a listára, akik hatással vannak a világ történéseire.

Így nem meglepő módon megtalálhatjuk a névsorban az amerikai lehallgatási botrányt kirobbantó, vitatott megítélésű Edward Snowdent, Vlagyimir Putyin orosz elnököt és Kim Dzsong Un észak-koreai diktátort is.

Snowdenről a Wikipedia egykori alapítója (aki azóta kilépett) azt írja: az egykori NSA-alkalmazott leleplezte a rendszert, amely aláássa egyéni szabadságjogainkat, és lehetővé tette, hogy döntést hozzunk arról, hogyan viszonyulunk hozzá. Snowden egyébként az "űttörők" közé került be.

Kim Dzsong Un-ról Adam Johnson, az Észak-Koreáról szóló The Orphan Master's Son című Pulitzer-díjas regény szerzője írt. Nagy vonalakban ismertette, hogyan telt a diktátor elmúlt éve, majd megemlítette Merrill Newma, a koreai háborút is megjárt amerikai veterán letartóztatását, nagybátyja, Csang Szong Tek kivégzését, és azt, hogy Kim Dzsong Un nem törődik a reménytelenül szegény állampolgárokkal.

A politikusok között megtalálható Angela Merkel német kancellár is, akiről Jürgen Klinsmann, a jelenlegi amerikai szövetségi kapitány írt és Nicolas Maduro venezuelai elnök is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.