galéria megtekintése

Így működik a túlsúlyos emberek agya

0 komment

P.A.

Egy friss kutatás szerint az elhízott embereknél az ételek illata, sőt, már a tévében látott finom falatok is aktiválják azokat az agyi területeket, ahol a dopamin-receptorok találhatóak, így ők erősebb késztetést is éreznek az evésre.

Az amerikai National Institue of Health, vagyis a Nemzeti Egészségügyi Intézet által végzett vizsgálatban – amelynek eredményeit a Molecular Psychiatry című szaklapban publikálták – 43 különböző testalkatú férfi és nő vett részt. A kísérleti személyek ugyanazt a napirendet követték, azonos időpontban táplálkoztak, aludtak, és nagyjából ugyanazt a fizikai aktivitást végezték.

Fotó: Reuters

A kutatók szerint a túlsúlyos emberek agya másképpen reagál az ételekre, mint soványabb társaiké. Az elemzések szerint az elhízott embereknek elég mindössze megérezniük mondjuk a pattogatott kukorica illatát a moziban, és máris magasabb aktivitást mutatnak a dopamin felszabadításáért felelős agyi területek, mint normál testsúlyú társaiknál.

 

A különféle, ételekkel kapcsolatos vizuális és vegyi érzékletek hatására ezek az agyi területek jóval hamarabb aktiválódnak, ez pedig a viselkedésre is kihat: ezek az emberek sokkal inkább hajlamosak lesznek az evésre is.

Minden agyban dől el?

A boldogsághormonnak is nevezett dopamint többnyire az öröm érzésével hozzák kapcsolatba, ugyanis élvezetet, örömet stimulál és bizonyos cselekedetek végrehajtására késztet, hogy így még több dopaminhoz jusson. Dopamintermelést vált ki a szervezetben az evés, a szex, a drogfogyasztás és néhány olyan semleges cselekvés is, amelyhez az agy örömérzetet kapcsolt korábban.

„Bár azt egyelőre nem tudjuk pontosan, hogy ez a típusú dopamin-aktivitás milyen ok-okozati összefüggésben van az elhízással, az biztos, hogy a tudatalatti cselekedeteink miatt nehezebb fenntartani az egészséges testsúlyt, annál is inkább, mert mindenfelé étvágygerjesztő ételek vesznek minket körül” – mondta el a kísérletvezető dr. Kevin Hall, aki a Cukorbetegség, Emésztőszervi- és vesebetegségek Nemzeti Intézetének (NIDKK) vezető kutatója.

„Az eredmények világosan megmutatják, milyen bonyolult és összetett folyamat is az elhízás. Az, hogy már tisztában vagyunk ezekkel az agyi különbségekkel, segítségünkre lehet a különféle testsúly-csökkentő programok megtervezésében” – ezt már az NIDDK igazgatója, dr. Griffin Rodgers tette hozzá.

Fotó: Reuters

Sürget az idő

A kísérlet nem tért ki a dopamin-aktivitás, a táplálkozási szokások és az elhízás komplexebb összefüggéseire – ha egyáltalán vannak ilyenek, ezeket jövőbeli kutatások lesznek hivatottak majd bizonyítani vagy cáfolni –, mégis hatalmas segítséget jelenhet az elhízás elleni küzdelemben.

Erre pedig az Egyesült Államoknak égető szüksége van. A Trust for America's Health szervezet nemrégiben közzétett aggasztó adatai szerint ugyanis a lakosság elhízása felgyorsult: míg néhány évtizede még egyetlen államban sem haladta meg a 15 százalékot a túlsúlyos emberek aránya, addig ez mára ijesztő méreteket öltött és húsz államban minden harmadik felnőtt kövér. 

Az elhízás azonban nemcsak esztétikai probléma, súlyos következményei is vannak, melyek az egészségügy működésébe is beleszólnak. Alabamábna például a felnőttek közel 14 százaléka cukorbeteg és 40 százalékuk magas vérnyomásban szenved. Nem jobb a helyzet más államokban sem, Nyugat-Virginia és Mississippi hasonlóarányokkal rendelkezik.

És a britek is...

Amerikai kollégáikhoz hasonló, szintén izgalmas kísérletet végeztek angol kutatók is. Azt vizsgálták, az emberi agy miként reagál, ha ételt pillant meg és úgy találták, a motivációért felelős agyi terület, az úgynevezett ventrális striátum aktivitása szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy az emberek milyen hamar képesek észrevenni az ételek fotóját – írja a ZNews.

A kísérleti személyek – egészséges, normál testalkatú fiatal férfiak – egy héten át minden egyes étkezésről pontosan beszámoltak a kutatóknak. Részt vettek egy számítógépes teszten is, ahol ételek fotóját kellett kiválasztaniuk más, semleges dolgokat ábrázoló képek közül. Azok, akik viszonylag hamar kiszúrták ezeket, amúgy többet is ettek általában.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a ventrális striátum hatással van az elhízásra, de arról nagyon keveset tudunk, ez miként működik. Azt gondoltuk korábban is, hogy az egészséges felnőttek evési szokásaira hatással van a dopamin” – mesélte a kísérletvezető, Susanne la Fleur, az amszterdami Academic Medical Center egyik kutatója.

A doktornő kitért a további eredményekre is: bár azt megfigyelték, hogy a striátum-aktivitás és az evésre késztető vizuális inger, valamint az evésre motiváló vizuális inger és a tényleges táplálkozás között kapcsolat van, arra nem találtak korrelációt, hogy ennek az agyi területnek az aktivitása váltaná ki az evést.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.