galéria megtekintése

Így lett Beyoncéból Queen B

0 komment


Pap Nikoletta
NOL

2014-ben Beyoncét választotta a Forbes magazin a legbefolyásosabb hírességnek 100-as listáján. Az R&B királynője Oprah Winfreyt taszította le a trónról, és a magazin most annak is utána járt, hogy hogyan sikerült ez neki. Aki tudja, csinálja utána, de szólunk előre: a Beyoncé recepthez jó családba kell születni és jól kell házasodni.

A 32 éves Beyoncé Knowles 2004 óta állandóan szerepel a Forbes „Celebritiy 100" listáján, vagyis tíz éve a legbefolyásosabb hírességek közt jegyzik, ám most először sikerült magamögé utasítania az USA elsőszámú kedvencét, a talkshow-királynő Oprah Winfreyt (60), akinek idén be kellett érnie a negyedik hellyel.

A befolyás mértékét a keresetből és a médiareprezentáció mértékéből állapítják meg. Utóbbi többek közt magazin címlapokat, televíziós szereplést és internetes keresési eredményeket jelent.

Az amerikai gazdasági magazin azt is kielemezte, hogy milyen tényezők alakították a manapság már Queen B-nek becézett Knowles karrierjét a gyermekkorától kezdve a Destiny's Child időszakon át Mrs. Carterig, majd azon is túl. A lap a sikerrecept öt hozzávalóját azonosította be.

 

Elkötelezett papa

A kilencvenes évek castingolt együtteseivel szemben a Destiny's Child alapító tagjai gyermekkoruk óta ismerték egymást. Beyoncé édesapja, az együttes későbbi menedzsere a lánya iskolatársaiból verbuvált csapatot, és egy katonatisztet megszégyenítő keménységgel és következetességgel irányította őket.

Mathew Knowles eredetileg orvosi műszerekkel kereskedett, a Destiny's Child elődjének számító, hattagú Girl Tyme menedzselését 1995-ben vette át, és rögtön négyre csökkentette az akkor még előtáncos produkciókra rapszámokat előadó, és R&B együttesek előzenekaraként fellépő csapatot.

A Girl Tymes megalakulásakor Beyoncé még csupán kilenc éves volt, ám addigra már megnyert egy tehetségkutatót és kórusokban énekelt. A banda másik oszlopos és ma is világhírű tagja a négy Grammy-s Kelly Rowland volt, aki akkoriban Knowles-családnál lakott, mivel alkoholista férjétől elvált édesanyja nem tudott számára békés családi hátteret biztosítani.

Beyoncé és Jay-Z külön-külön és együtt is sikeresek Fotó: Reuters

A lánycsapat menedzselésére a Knowles-szülők házassága ugyan ráment (az apa keresetének kiesése súlyos anyagi terheket rótt rájuk, ami megrontotta a kapcsolatot), lányuk karrierje mellett azonban továbbra is egy emberként álltak ki. Tina Beyincé, Beyoncé édesanyja tervezte és varrta a lányok fellépőruháit, a próbákat pedig az ő fodrászüzletének hátsó udvarán tartották.

Az apa fáradhatatlan és szigorú munkájának köszönhetően a Columbia Records 1997-ben szerződést ajánlott a Destiny's Childnak. Debütáló számuk a Killing Time a Man in Black című mozi egyik betétdala lett.

Első albumuk a következő évben jelent meg Destiny's Child néven. Ezen az albumon szerepelt első sikerszámuk, a Wyclef Jeannal készült No, No, No is. A kislemez három szakmai díjat is elnyert. Második lemezük, az 1999-ben kiadott The Writing's on the Wall az USA-ban nyolcszoros platinalemez lett, világszerte 13 millió példány kelt el belőlük. Az ezen a lemezen szereplő Say My Name lett az első olyan slágerük, mely meghódította a világot, 2001-ben két Grammy-t is nyertek vele és máig ez az egyik legtöbbet játszott daluk.

Az együttesben a kezdetektől fogva Beyoncénak jutott a főszerep. Az apa jól ráérzett arra, hogy kiskorú lányát nem jó ötlet egyedül bedobni a szórakoztatóiparba, így mindig ügyelt rá, hogy megfelelő partnereket találjon mellé a korosztályból. Ez a felállás azonban az áttörést jelentő sikerek után belső feszültségeket okozott az együttesben: először LaTavia Roberson és LeToya Luckett perelte be Mathew Knowles-t szerződésszegésért, majd ki is léptek a csapatból 2000-ben, később pedig a helyükre érkező két lány közül Farrah Franklin is távozott öt hónapnyi együttműködés után, belső feszültségekre hivatkozva. A Destiny's Child innentől kezdve Michelle Williamssel kiegészülve trióként folytatta tovább és ez a felállás maradt 2005. június 12-éig, amikor is világturnéjuk utolsó, barcelonai koncertjén bejelentették, hogy mind szólókarrierbe kezdenek.

Hivatalosan az együttes sohasem oszlott fel, alkalmanként összeállnak egy-egy fellépés erejéig. Az együttes 2006 márciusában csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en. A Billborad magazin szerint ők voltak a harmadik valaha volt legsikeresebb trió. Matthew Knowles egészen 2011 márciusáig menedzselte idősebbik lányát (Beyoncénak van egy szintén énekes-színész húga, Solange), azóta más lánycsapatokkal is foglalkozik.

Példás szólókarrier

Bár Beyoncé számára már a Destiny's Child is meghozta a világhírnevet, valódi megasztárrá csak az után vált, hogy szólókarrierbe fogott. Első szárnypróbálhatásait 2003-ban tette meg, amikor az együttes egy rövid időre felbomlott, és a próbálkozás öt Grammy-t hozott neki. Ekkor jelent meg első önálló albuma, a Dangerously in Love, melyen olyan sikerszámok hallhatóak, mint Crazy in Love vagy a Baby Boy.

A második nagylemez 2006-ban lett esedékes, miután a Destiny's Child tagjai mind úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják. A B'Day-ből hét kislemez is készült, melyeken Jay-Z-vel és Shakirával közös felvételeket rögzítettek.

A 2008 végén kiadott harmadik stúdióalbum, az I Am... Sasha Fierce a 2010-es Grammy-átadón hat díjat zsebelt be, mellyel Beyoncé rekordot döntött.

2013-ra már akkora sztár lett, hogy Beyoncé című albumát anélkül is elkapkodták, hogy azt reklámozták volna. Az albumból készült „Drunk in Love" kislemez egymillió példányban kelt el decemberben az iTunes-on, és ezzel rekorder lett.

Az énekesnő eddig több mint 120 millió lemezt adott el világszerte, mind az öt korábban kiadott albumot listavezető lett az amerikai Billboard listán. A Pollstar nevű amerikai zenei magazin szerint utolsó legutóbbi, 95 koncertből álló világkörüli turnéja 2,4 millió dollárt hozott – fellépésenként!

Jövedelmező mellékállások

Amellett, hogy több millió dolláros reklámszerződéseket kötött a H&M-mel, a Pepsivel, a L'Oréallal, a Tommy Hilfingerrel és az Armanival, Beyoncé az évek alatt kisebb birodalmat épített ki és édesanyjával közösen saját divatmárkát hozott létre Hous of Deréon néven. A divatház, mely Beyoncé nagymamájának családnevét viseli, Prêt-à-porter kollekcióival a modern nőt célozza. Agnèz Deréon varrónő volt, az egyébként fodrász végzettséggel rendelkező Tina Knowles pedig már a Destiny's Child korai éveiben megcsillogtatta tervezői képességeit. A Hous of Deréonnak az USA-ban és Kanadában vannak üzletei, melyek sportruházatot, farmert, cipőt, táskát és bundát is árulnak.

Mindent összevetve az énekesnő 2013 és 2014 júniusa között a Forbes számításai szerint 115 millió dollárral lett gazdagabb.

Sikeres férj

Beyoncé magánélete sosem volt nyitott könyv a média számára. A félénk kislányból tartózkodó nő lett, aki kerüli a botrányokat, és aki 12 éves korától kezdve 2000-ig ugyan azzal a fiúval járt. Ez persze nem tartja a vissza a bulvársajtót attól, hogy időnként valakivel összeboronálják (legutóbb épp Barack Obamával), de ez idáig csak egy pletyka volt megalapozott.

A világ egyik leghíresebb rapperével, Jay-Z-vel 2003-ban készítette el első közös videoklipjén, a '03 Bonnie & Clyde-ot. Ekkor kezdődtek a találgatások kettejük viszonyát illetően, ám a pár diszkréten hallgatott. Csak 2007-ben, az eljegyzésük után jelentették be a nyilvánosság előtt, hogy már öt éve együtt járnak. Az esküvőre 2008. április 4-én került sor New Yorkban. Az énekesnő a 2011-es MTV Video Music Awards vörös szőnyegén jelentette be, hogy első gyermekét várja. Lányuk, Ivy Blue Carter 2012 januárjában született meg. A kislány nevét a szülők azonnal le is védették, két nappal a világrajövetele után pedig már ő lett a világ legfiatalabb előadója azzal, hogy édesapjának a lányáról szóló első számában közreműködik, mint síró baba.

Vitathatatlan, hogy Beyoncé sokat köszönhet az őt pártfogoló férfiaknak, vagyis édesapjának és befolyásos férjének, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a szólókarrierje ilyen fényesen alakult. Jay-Z (vagyis Shawn Corey Carter) a világ legjobban kereső rappere, aki a Forbes lista hatodik helyén áll 2014-ben. Carter 14 Grammy-s előadó és 12 „number 1" album tulajdonosa (ezzel megelőzte Elvist), ezen kívül dalszerző, színész és üzletember, akinek a szórakoztató iparon kívül a vendéglátás, a sport és a divat világában is vannak érdekeltségei. Több híres előadót, például Rihannát, Kanye Westet, J. Cole-t és Rita Orát is ő fedezett fel.

Szexi megjelenés

Beyoncét tartják napjain legszexisebb női előadójának. Izgalmas, sokat mutató ruháival és erotikus mozgásával stílusikonnak számít. A People magazin 2012-ben őt választotta a világ legszebb nőjének és a Maxim is a száz legvonzóbb között tartja számon.

Vitathatatlan, hogy már a Destiny's Child sikereihez is nagy részben hozzájárul az a leplezetlen szexualitás, amit a lányok képviseltek. Beyoncé ebben is kitűnt, sőt, már a korai klipekben is megfigyelhető, hogy az énekesnő nem csak hangjával, hanem megjelenésével is a középpontban volt. Ha kicsit rosszmájúak akarunk lenni, megállapíthatjuk, hogy Mathew Knowles ezt sem bízta a véletlenre: az együttes többi tagjához képest Beyoncé mindig előnyösebben volt felöltöztetve és a frizurája is jellegzetesebb volt. Aki nem hiszi, nézze csak meg, hogy Kelly Rowland, aki a Destiny's Child idejében fiúsan rövid frizurákat és gyakran túl bő ruhákat hordott, mennyivel csinosabb lett, miután szóló karrierbe kezdett.

Egy-két tényezőt azért a Forbes nem vett számításba, igaz, sokan enélkül is egész jól elboldogulnak a zenei pályán: ezek pedig a muzikalitás és a tehetség, melyekből Beyoncénak azért jutott bőven.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.