Honlap a gyaloglás szerelmeseinek

A gyaloglást népszerűsítő internetes portált indított Gyaloglunk.hu néven egy magyar házaspár.

Tóth Zsófia a portálról elmondta, hogy azt a gyaloglók információs központjának szánják, ahol a gyaloglással összefüggő élményeket, bármifajta információt meg lehet osztani másokkal. Egyedülálló kezdeményezésük a honlapon található, ingyenesen letölthető e-könyv, amely a gyaloglás mellett szóló érveket hivatott felsorolni. Eddig 25 ilyen érvet hoztak fel, de még korántsem teljes az összeállítás – tette hozzá.

A portálon lesznek blogok is, amelyekben mindenki leírhatja az élményeit, megoszthatja tapasztalatait másokkal, mint ahogy ezt a házaspár is megteszi április elsejétől, amikor elindulnak a Santiago de Compostela felé vezető úton.

Szándékunk az, hogy rajtunk kívül bárkinek lehetősége legyen anyagokat feltölteni, és szeretnénk ehhez folyamatosan felületet biztosítani – hangsúlyozta Tóth Zsófia.

Elgondolásuk szerint a portál három oszlopra támaszkodik, úgy mint: az olvasók, a túrázók és a túrafelszerelés-gyártók.

Célunk a portál folyamatos fejlesztése és új tartalommal való feltöltése, ennek során térképeket, túratippeket és még sok minden más hasznos információt szeretnénk a gyaloglás szerelmeseivel megosztani – mondta Tóth Zsófia.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.