Holtan találtak egy elrabolt menekült gyereket

Németországban holtan találtak rá egy négyéves menekült gyermekre, akit a hatóságok gyanúja szerint elrabolt egy férfi Berlinben október elején - jelentették csütörtökön német lapok.
A berlini rendőrség és ügyészség csütörtökön egy szűkszavú közleményben arról tájékoztatott, hogy az október 1-jén eltűnt gyermek ügyében őrizetbe vettek egy 32 éves férfit az illető családjától kapott információk alapján, és autójában egy holttestre bukkantak. A gyermek személyazonosságát és halálának körülményeit még vizsgálják, az őrizetbe vett férfit pedig kihallgatják.

A férfit csütörtök délelőtt fogták el Berlin Moabit nevű kerületében, azon a környéken, ahol a boszniai származású fiú eltűnt, majd a férfi első megjegyzései, utalásai alapján egy Berlinhez közeli településen megtalálták az autóját, a csomagtartóban a holttesttel. A férfi a beszámolók szerint egyelőre nem hajlandó vallomást tenni és ügyvédet kért.

A fiút a menedékkérők ellátásáért felelős tartományi egészségügyi és szociális hivatal (LAGeSo) moabiti központi épületénél látták utoljára. Ott hónapok óta menedékkérők tömegei várnak a regisztrációra vagy ügyeik intézésére. A gyermek az édesanyjával és két testvérével volt október 1-jén a hivatalnál, és a nagy kavarodásban elveszett.

Hetekig nyomát sem találták, pedig az eset nagy nyilvánosságot kapott, és 250-nél is több különböző információ érkezett a rendőrségre a lakosságtól. Az ügyészség 10 ezer euró nyomravezetői díjat tűzött ki, ezt két magánember megtoldotta további 10 ezer euróval.

A rendőrség külön nyomozócsoportot alakított az ügy feltárására, és térfigyelő kamerákkal készült felvételeket is nyilvánosságra hozott, amelyeken látható, ahogy egy ismeretlen férfi kézen fogva elvezeti a kisfiút a LAGeSo épületétől.
A fordulatot végül az hozta meg, hogy találtak a korábbiaknál sokkal jobb minőségű felvételeket. Ezeket kedden hozták nyilvánosságra. A gyermek családja két éve költözött Boszniából Berlinbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.