galéria megtekintése

Obama szobafogságban, hó alatt a keleti part

2 komment

MTI

Megbénította a vihar az Egyesült Államok keleti partvidékét szombaton: több mint huszonnégy órája folyamatosan szakad a hó ebben a térségben, ahová a középnyugatról "érkezett" a mintegy ezer kilométer széles, összefüggő viharzóna.

A középnyugati Arkansas államtól az északkeleti Maine államig, mintegy nyolcvanötmillió embert érint az óriási téli vihar, amelyet az amerikai média „szörnyviharnak” keresztelt el, a meteorológusok pedig Jones néven emlegetik. A keleti parti szövetségi államokban eddig már 60-80 centiméternyi hó hullott, de az előrejelzések arra figyelmeztetnek, hogy helyi idő szerint vasárnap hajnalig folyamatos hóesés várható.

Kotrással csak a Capitolium körül próbálkoznak
Kotrással Washingtonban csak a Capitolium körül próbálkoznak
Joshua Roberts / Reuters

Péntektől vasárnapig több mint hétezer repülőjáratot töröltek, a repülőtereket pedig lezárták a térségben. Pénteken egy érkező gép a már jegessé vált chicagói reptéren ki is csúszott a kifutópályáról.

 

Tizenegy szövetségi államban hirdettek rendkívüli állapotot, a viharral küszködő valamennyi államból balesetekről és áramkimaradásokról érkeznek hírek. Kentuckyban például harmincöt mérföldes kocsisor torlódott fel és ragadt a hóban az egyik országúton, Észak-Karolinában százezren maradtak áram nélkül, Virginiában pedig péntek óta csaknem ezer balesetet regisztráltak a rendőrök. Az országutak mindenütt jegesek, csúszósak, csak azok kínlódnak autóikkal, akiket menet közben lepett meg a vihar. A közlekedési balesetekben eddig legalább kilencen veszítették életüket.

A szövetségi főváros, Washington körüli elővárosokban - amelyek Virginia és Maryland államhoz tartoznak - arra lehet számítani, hogy a mostani hóvihar nagyobb lesz, mint az eddig tapasztalt legnagyobb vihar, amely 1922-ben sújtotta a fővárost és környékét.

Tél tábornok lánctalpainak nyoma egy műholdfelvételen
Tél tábornok lánctalpainak nyoma egy műholdfelvételen
NOAA / Reuters

Washingtonban pillanatnyilag több mint hatvan-hetven centiméteres hó gyűlt össze, a hókotrást még meg sem lehet kezdeni, a televíziós és rádiós híradások szerint egyedül a törvényhozás, a Capitolium körül próbálkoznak ezzel. Az utcák kihaltak, hiszen a magas hó miatt a házak kapuin ki sem lehet lépni. A tömegközlekedési eszközök - köztük a metrójáratok - mindenütt leálltak, egészen vasárnap estig. A polgármester-asszony, Muriel Bowser nyilatkozatában arról beszélt, hogy a mostani vihar „élet-halál kérdése". Még Barack Obama elnök is "szobafogságra" kényszerült a Fehér Házban.

A hó mellé az összes keleti szövetségi államban erős szél társul, s ez különösen a tengerparti vidékeket sújtja. New Jersey államban például, ahol negyvenezren vannak áram nélkül, hurrikánhoz hasonló erős szél korbácsolja az óceánt, egyes tengerparti településeket pénteken este evakuáltak, az ott élőket más településeken, segélyszállásokon helyezték el.

Képzelt szelfi egy szobafogollyal
Képzelt szelfi egy híres szobafogollyal
Joshua Roberts / Reuters

Néhány helyen viszont kifejezett örömmel fogadták a hóesést: a virginiai és pennsylvaniai téli üdülőhelyeken, ahol síelni lehet. Igaz, ott is csak a vihar elején örvendhettek a téli sportot kedvelők, szombaton ugyanis néhány sípályát már le is zártak. A kulturális és sportrendezvényeket mindenütt lemondták, elhalasztották, igaz, az amerikai profi futball országos bajnokságának egyik meccsét Észak-Karolinában - zárt stadionban - megtartották, de a televíziós híradások tanúsága szerint az aréna nézőterén alig ücsörgött valaki.

Helyi idő szerint szombaton a déli órákban New York is hótakaróba burkolódzott. A New York-i polgármester elrendelte a tömegközlekedés felfüggesztését, az állam kormányzója pedig szükségállapotot hirdetett ki.

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója az egész állam területére hirdetett ki szükségállapotot. Egyúttal elrendelte a járhatatlanná vált gyorsforgalmi utak és a tengerparti települések azonnali megtisztítását. Bill de Blasio, New York polgármestere pedig helyi idő szerint szombat délelőtt megerősítette: a hóvihar az előre jelzettnél erőteljesebb és hosszabban tartó lesz. New York városában helyi idő szerint déltől felfüggesztették a tömegközlekedést is, délután fél háromtól pedig tilos az utcákon tartózkodni. Leáll a vonat-, és a metróközlekedés is a városban. A polgármester sürgette a Broadway színházait és éttermeit is, hogy zárjanak be, az alkalmazottakat pedig küldjék haza.

New York, New Jersey és Delaware állam óceáni partvidékén hurrikánszerű szél süvít, amely háromméteres hullámokat vet, s ez máris kicsivel nagyobb, mint a 2012-ben lecsapott Sandy hurrikán okozta hullámverés. Mindhárom keleti parti szövetségi államban egyébként nagy áradásokra számítanak és készülnek fel az illetékesek. A kaszinóvárosként ismert Atlantic Cityt és négy másik várost részben már elöntötte a dagállyal amúgy is emelkedő tengervíz, Atlantic Cityben ötven családot ki is kellett költöztetni az otthonából. New Jerseyben nyolcvanezren maradtak áram nélkül, Chris Christie kormányzó azonban arra számít, hogy a hó és a jég miatt leszakadó vezetékek miatt még több embert érint majd az áramhiány.

Miközben az ezer kilométer széles viharzóna északkelet felé mozog, egyelőre nem enyhülnek a hóviharok a szövetségi fővárosban,  Washingtonban és környékén, és a délebbre fekvő szövetségi államokban sem. Pat McCrory, Észak-Karolina kormányzója arra figyelmeztetett, hogy szombat estére a villanyvezetékeken és -póznákon felgyülemlő jég miatt további áramszünetek várhatóak. Abban a tizenhárom szövetségi államban, ahol a viharok pusztítanak, már több mint kétszázezren fagyoskodnak fűtés és áram nélkül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.