Hihetetlen, de a pletyka hasznos is lehet

A pletyka igen rossz hírnévnek örvendett évszázadokon keresztül: rosszindulatú beszédnek tartották, amely aláássa mások jó hírnevét, és az igazságot is elfedi. A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint azonban előnyei is vannak.

"A pletyka valójában fontos szerepet játszik a társadalom rendjének fenntartásában" – vélekedett Robb Willer társadalompszichológus, aki társszerzőként jegyzi a Journal of Personality and Social Psychology című lapban megjelent tanulmányt. Tapasztalatai szerint ráadásul terápiás hatása is van a pletykálkodásnak, a rossz hírek hallatán ugyanis felgyorsul a szívverésünk, ez azonban enyhül, ha a hallottakat megoszthatjuk valakivel.
Az információ átadásával pedig akár azt is megelőzhetjük, hogy valakit kihasználjon egy kétes jellemű személy. „Nem kell bűntudatot éreznünk, hiszen ezzel akár meg is óvhatunk másokat valamilyen kellemetlenségtől” – mondta a kutatás vezetője, Matthew Feinberg. A vizsgálat elsősorban a társadalmi szempontból fontos pletykát vette alapul, nem a sztárok életéről szóló bulvárhíreket.
A első kísérlet során 51 önkéntesnek mutatták be két személy játékát. Néhány forduló után az egyik játékos csalni kezdett, és nem fizette ki társának a szabály szerint neki járó összeget. A tett láttán a résztvevők szívverése felgyorsult, és a legtöbben figyelmeztették a másik játékost, hogy mi megy a háttérben. Ez lelassította a szívverésüket és jobban érezték magukat tőle.
A második kísérletben 111 személy vett részt, akik együttműködési készségét először egy kérdőív segítségével mérték fel, majd őket is hasonló helyzetbe hozták, mint az első forduló résztvevőit. Itt úgy tapasztalták, hogy minél kooperatívabb volt valaki, annál nagyobb valószínűséggel figyelmeztette a többi játékost a csalásra.
A harmadik forduló során annyit módosítottak, hogy az ebben részt vevőknek a saját nyereményükről is le kellett mondaniuk, ha figyelmeztetést küldtek a csalásról. A többség így is hajlandó volt az áldozathozatalra.
"Az emberek még úgy is hajlandóak voltak megosztani a rossz hírt, hogy ennek semmi kihatása nem volt a csalóra" – számolt be tapasztalatairól Feinberg.
A negyedik fordulóban szintén egy pénznyerő játékot játszottak a résztvevők. Egy részüknek azt mondták, a csalókat figyeli a rendszer, és jelzi az eseteket a többi játékosnak. Ezzel a tudattal sokkal óvatosabban és nagylelkűbben játszottak az alanyok, mint egyébként. Összességében tehát elmondható, hogy a negatív jelenségek továbbításának egyéni és társadalmi haszna is van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.