|
A brit parlament úgy véli, a jelenlegi italfogyasztásról szóló útmutatót módosítani kellene, az ugyanis azt a téves benyomást kelti, miszerint a napi alkoholfogyasztás egészséges - ez azonban nem bizonyított. A képviselőház tudomány és technológia bizottsága tehát azt szeretné, ha átalakítanák a jelenleg érvényes italfogyasztási útmutatót, méghozzá úgy, hogy követve Skócia példáját, az két alkoholmentes napot javasoljon a héten.
Andrew Miller, a bizottság elnöke elmondta: – Az alkoholirányelvek kulcsfontosságú eszközök a kormány számára, segítenek a túlzott és problematikus ivás leküzdésében. Épp ezért létfontosságú, hogy korszerűek legyenek, és hogy az emberek tudják azokat használni. Majd hozzátette: – Gondot okoz, hogy a közvélemény tisztában van ugyan azzal, hogy létezik italfogyasztási útmutató, de hogy ez mit jelent, arról fogalmuk sincs.
Az italfogyasztási útmutatót 1987-ben adták ki, az akkori tanácsok a férfiaknak legfeljebb heti 21, a nőknek legfeljebb 14 egység alkohol fogyasztását javasolták. Később egyre több olyan orvosi kutatás látott napvilágot, amely az alkohol jótékony hatásáról számolt be, így a heti ajánlást napira cserélték. 1995-ben már a férfiaknak napi 3-4, a nőknek pedig 2-3 egység alkohol fogyasztását javasoltak.
Most azonban arra jutottak a képviselők, hogy az alkohol jótékony hatásairól szóló kutatások nem meggyőzőek és nem is bizonyítottak, ezért ismét visszatérnek a heti ajánláshoz, kiegészítve az útmutatót azzal, hogy - Skócia példáját követve - az emberek egy héten legalább két alkoholmentes napot is tartsanak.
A bizottság azt javasolja, hogy szakértők egy csoportja (beleértve köztisztviselőket és tudósokat egyaránt) vizsgálja újra az alkohol egészségre gyakorolt jótékony hatásaival kapcsolatos nézeteket. Ezen felül az embereket tájékoztatni kell az alkohol rövid távú és hosszú távú hatásairól, valamint arról, hogy megértsék, hogy a különböző italokban hány egység alkohol is található tulajdonképpen.
Egy egység alkohol nagyjából 8-12 gramm alkohollal egyenlő (Ausztráliában például 10 grammal (12,7 ml), az Egyesült Királyságban pedig egy egység az ital literben mért mennyiségének és alkoholtartalma százalékának a szorzata). Egy egységnyi alkohol van egy deci borban, közel 3 dl sörben és 50ml borpárlatban, cherryben, és likőrökben.
Forrás: The Telegraph.
|