Hercegnőnek képzelte magát a brutális csonkítás alatt

Bíróság előtt kell felelnie egy anyának, aki mindkét lányát genitális csonkítás alá vetette.

Az eset még 2009-ben történt Ausztráliában. Az egyik lány elmondása szerint azt mondták neki a borzalmas beavatkozás alatt, hogy csukja be a szemét, és képzelje el magát hercegnőként egy kertben.

„Fájt, de ez része a kultúránknak, ezen minden lány átesik” – jegyezte meg a megcsonkított lány, akinek nővére is átesett hétéves korában a beavatkozáson, melyet egy családi házban hajtottak végre.

A nő és lányai a Dawoodi Bohra közösség tagjai. A törzs a síita iszlám vallást követi, melynél hagyománya van a nők genitális csonkításának, az úgynevezett „khatnának”.

Az Independent szerint a bíróság felelősségre vonta a lányok édesanyját, és egy nyugdíjas bábát is, aki végrehajtotta a női nemi szervek csonkítását. Mindkét nő ártatlannak vallotta magát. Az anya azt mondta, csak imádkozott a család nő tagjaival, de nem volt ott a beavatkozásnál.

Az egykori bába ügyvédje szimbolikus ceremóniának nevezte a lányok megcsonkítását, amely szerinte csak néhány másodpercig tartott.

Ha bebizonyosodik, hogy a nők valóban megcsonkították a lányokat, héttől huszonegy évig terjedő börtönbüntetéssel kell szembenézniük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.