Hegedűt kapott a fiatal roma művész

Harmadszor nyerte el az ismert karitatív mozgalom keretein belül az „Év legjobb klubja” címet a Klauzál Lions Klub, az erről szóló elismerést szombat este, a hagyományos jótékonysági Katalin Bálon adták át a szervezet vezetőjének, Radnainé Dr. Fogarasi Katalinnak.

Az esemény – amelyen több politikus és gazdasági vezető mellett részt vett Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete is – nyereségét a szervezők ezúttal a roma származású hegedűművész, Váradi Gyula megsegítésére és zenei tanulmányainak támogatására fordítotják. A fiatal zenész – többek között az esemény és a karitatív program főtámogatójának, az OTP Banknak köszönhetően – egy értékes hegedűt kapott, amelyet meg is szólaltatott az est folyamán. Az ifjú zenész a Zeneakadémia magántanulója, aki fiatal kora ellenére számos nemzetközi versenyt nyert már.

A Klauzál téri Lions Klub korábban közel ezer hátrányos helyzetű gyermeket látott vendégül, akik az Operaházban meseelőadással és ajándékokkal gazdagodtak, de támogatták a vakok sportját, az árvízkárosultakat, két éve pedig egy belvíz sújtotta borsodi falu tornatermét újították fel a támogatóiknak köszönhetően.

A Lions Klubok a világ legnagyobb ökomenikus karitatív polgári klubmozgalma, amely a világ 197 országában, több mint negyvenkétezer Lions és közel hatezer Leo klubban körülbelül másfél millió tagot számlál. Kevesen tudják, de az érintett államok mellett egyetlen civil szervezetként alapító tagja az ENSZ-nek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.