Házi őrizetből dolgozott a telefonos csaló

Nem volt szerencséje annak a csalónak, aki egy olyan idős férfinak telefonált az unokájának kiadva magát, akinek csak lányunokái voltak. Az idős ember nem csak átlátott a mesén, de segített is elkapni a csalót és társait.
210 ezer forintot kért elhaló hangon az „unokája” egy budapesti férfitől. Azt mondta, fogva tartják, és nem engedik el, amíg nem fizeti ki az adósságát.

Az idős ember rögtön rájött, hogy át akarják verni, ennek ellenére megbeszélték, hogy hol és mikor adja át nekik a kért összeget, ahova a nem létező unokát is leszállítják majd cserébe. Ezt követően értesítette a rendőrséget.

A megadott helyre két nő érkezett taxival, akik még neki is támadtak a 67 éves férfinak, miután kiderült, hogy még sincs nála pénz. Ekkor fogták el őket a II. kerületi rendőrkapitányság nyomozói. A segítségükkel pedig eljutottak az ál-unokához is.

Mint kiderült, a Hős utcában lakó telefonáló azért nem tudott személyesen megjelenni a helyszínen, mert éppen a házi őrizetét tölti egy másik bűnügy miatt. Elfogásakor épp a telefonkönyvben karikázgatta be a kiszemelt áldozatok telefonszámait. A férfi beismerő vallomást tett.

Ellene és két társnője ellen csalás miatt indult eljárás – írja a Zsaru Magazin.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.