Házhoz mennek Assange-ért

Londonban hallgatja ki a svéd ügyészség a WikiLeaks alapítóját. Nemi erőszakkal vádolják az ausztrál férfit, aki azt mondja: ő az amerikai kormány bosszújának áldozata.

Fordulat következett be az Assange-ügyben, miután a svéd ügyészek immár hajlandók Londonban kihallgatni a WikiLeaks alapítóját. Julian Assange 2012 augusztusa óta élvezi Ecuador londoni nagykövetségének kényszerű vendégszeretetét. Az ausztráliai születésű újságíró azért menekült a dél-amerikai állam képviseletére, mert kiszolgáltatták volna Svédországnak,

ahol nemi erőszak miatt emeltek vádat ellene. Assange-ot két svéd nő vádolta meg erőszakkal, illetve meg nem engedett magaviselettel. Az ausztrál férfi tagadja a vádat, és azt hangoztatja továbbra is, hogy nem történt erőszak. (A vádlók szerint Assange nem tartotta magát a svéd szexuális kódexhez, amikor ágyba bújt velük.) Az ausztrál férfi állítja: ha Svédországba ment volna, a svéd hatóságok kiadják az Egyesült Államoknak.

Assange az ecuadori nagykövetségen
Assange az ecuadori nagykövetségen
John Stillwell / Reuters

A WikiLeaks révén titkos amerikai hivatalos iratok kerültek nyilvánosságra, hosszan tartó botrányt okozva, megzavarva az USA kormánya és több külhatalom viszonyát, miután kiderült, hogy mit írnak haza a diplomaták. Assange két évnél hosszabb ideje él a képviseleten, az épület őrzésére a brit kormány több mint kétmillió fontot költött.

Marianne Ny svéd ügyésznő attól tart, hogy nem tud megfelelő színvonalú kihallgatást tartani a nagykövetségi épületben. Végül az késztette engedményre, hogy az elfogatási parancsot megerősítő bíró megállapította: az ügyészek nem tettek meg mindent a kihallgatás megvalósulásáért. Ráadásul idővel az ügy el is évülhet.

Per Samuelson, Assange egyik ügyvédje üdvözölte a svéd ügyészség döntését, és közölte, hogy a védence nagy valószínűséggel el fogja fogadni az ajánlatot, miután részletesen is megvizsgálták. – Együttműködünk a vizsgálatban – mondta a jogász.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.