- Hivatalosan a rendőrség úgy fogalmaz: a romák elleni egyes támadások között kriminalisztikai azonosságok mutathatók ki. Miért nem mondják ki, hogy a cigánytelepeket rettegésben tartó orvgyilkosok sorozatgyilkosok?

- Ezzel lényegében kimondták. Szakmai értelemben mindenki sorozatgyilkosnak tekinthető, aki egynél több embert öl meg, feltéve, hogy a két vagy több gyilkosság nem egy helyen és nem azonos időben történik. A nyolc emberéletet követelő móri mészárlás nem sorozatgyilkosság. Az ügy első számú gyanúsítottját, az elfogása után pár hónappal magát felakasztó Nagy Lászlót viszont sorozatgyilkosnak nevezhetnénk, hiszen számos jel utal arra, hogy több mint egy évvel Mór után Veszprémben megölt egy postást is.

- Milyen gyakoriak Magyarországon a sorozatgyilkosságok?

- Öt-tízévente felbukkan egy-két sorozatgyilkos, de szerencsére a hazai kriminalisztika történetének egyik sorozatgyilkosa sem ölt meg annyi embert, mint egyik másik amerikai, orosz, vagy lengyel mészáros. Az 1994-ben kivégzett Andrej Romanov Csakatilo, a Rosztovi csonkító 56 nőt ölt meg – bár közelebb járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, ennyi gyilkosságot bizonyítottak rá. Donald Harvey az Egyesült Államokban 80 gyermekgyilkosságot vállalt magára, amiből 37 igazolódott.

A magyar sorozatgyilkosok között Kis Béla a „csúcstartó”, 1916-ban leforrasztott hordókban hét női holttestet találtak a háza udvarán. Egyes – tényekkel nem igazán alátámasztott vélemények szerint – áldozatainak száma az 50-60-at is elérheti. Kisnek nyoma veszett az első világháborúban, bár – ahogy ilyenkor lenni szokott – még évekkel később is fel-felröppentek olyan hírek, hogy Amerikában látták, mások szerint vidéken húzta meg magát.

- A sorozatgyilkosok jellemzően férfiak?

- Többnyire, de ez nem törvényszerű. A hazai sorozatgyilkosságok között előkelő helyen jegyzi a történetírás Jancsó-Ladányi Piroskát és édesanyját, Jancsó Borbálát, akik 1953-ban és ’54-ben legalább öt fiatal lányt öltek meg Törökszentmiklóson. A piacon, a vasútállomáson, a helyi szórakozóhelyeken elcsábították, majd az otthonukba csalták őket, ahol kiélték rajtuk szexuális perverzióikat. Megölték őket, a holttestüket a kútba dobták.

A tiszazugi arzénes asszonyok pedig a szóbeszéd szerint 300 emberrel végeztek. Ezzel együtt Magyarországon a sorozatgyilkosok döntően mégiscsak férfiak. Kovács Péter, a martfűi sorozatgyilkos 1957 és 1967. között legalább öt nőt ölt meg. Számos jel utal azonban arra, hogy több áldozata is lehetett, de csak öt holttest került elő. Az ő esete azért is érdekes, mert az egyik áldozata, Szegedi Margit meggyilkolásáért jogerősen másvalakit, Kirják Jánost ítélték halálra. Szerencsére nem végezték ki, az Elnöki Tanács életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a halálos ítéletét. Évekig ült ártatlanul. Amikor 1967-ben elfogták Kovácsot, rehabilitálták.

- Deja vu érzésem van. Mintha majd negyven ével később hasonló „tévedés”- vagy mondjuk azt szakmai, nyomozói műhiba – áldozatául esett volna Kaiser Ede és Hajdú László is…

- Kétségtelen lehet párhuzamokat keresni. Mindenesetre tudomásom szerint a halálbüntetés megszüntetése előtt sem végeztek ki senkit ártatlanul, egy sorozatgyilkos helyett. E tekintetben szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Vannak olyan országok, ahol néhány esetben évekkel a „sorozatgyilkos” kivégzése után derült ki, hogy mégsem ő volt az.

- Pedig azt hinné az ember, hogy egy sorozatgyilkosság elég komoly ügy, hogy a rendőrség minden országban a legjobb erőit vesse be a tettesek felkutatása érdekében, és a lehető legalaposabb munkát végezze.

- A sorozatgyilkosság a legnagyobb szakmai kihívás, amivel egy nyomozó szembe kerülhet. Az első és legnagyobb kérdés, hogy időben felismeri-e a rendőrség, hogy sorozatgyilkosokkal van dolga. Soós Lajos és társai például négy gyilkosságot követtek el, mielőtt 1979-ben a 4-es főút fővárosból kivezető szakaszán felállított őrhelyen géppisztolyáért megölték utolsó áldozatukat, Gyulai Károly főtörzsőrmestert. Az csak az elfogásuk után derült ki, hogy egy évvel korábban megöltek egy férfit, aki éppen aznap született fiát ünnepelte egy szórakozóhelyen és meghívta Soósékat is egy italra. 1972-ben megölték Farkas Józsefnét, ’68-ban Pataki Károly pénzügyőrt, sőt: 1963-ban egy fiatalembert a Dunába kényszerítettek és nem engedték ki; elsodorta a víz.

De, hogy egy időben hozzánk közelebb álló példát is mondja: Bene László és Donászi Aladár 1991-92-ben négy embert öltek meg. ’91-ben Győrött egy pénzszállítást biztosító rendőrt, majd 1992-ben egy 21 éves egyetemistát, aki pénzkísérőként dolgozott a Skála Áruháznak. E két ügyben 1992 novemberéig egymástól függetlenül nyomoztak Győrben és a BRFK-n. Novemberben azonban Székesfehérvár közelében az erdőben lelőttek két vadászt. Ekkor derült csak ki, hogy sorozatgyilkosokkal állunk szemben. Ugyanis az ott használt fegyverek egyikével követték el a győri, a másikkal pedig a skálás gyilkosságot.

- Miről ismerszik fel a sorozatgyilkosság? Milyen (és hány) ténynek, körülménynek, bizonyítéknak kell egybe esnie ahhoz, hogy a rendőrség kijelentse: ez egy sorozatgyilkosság?

- Kriminalisztikai hasonlóságokról. A fegyverazonosság egyértelműen sorozatelkövetőre utal, noha elméletileg egyáltalán nem zárható ki, hogy egy fegyvert két vagy több tettes is használhatott, akik nem tudtak egymás bűntetteiről. Gyakorlatban azonban kizárható. Magda Marinkót és társainak gyilkosságait (ők 1993-94-ben nyolc embert öltek meg Magyarországon, köztük két gyereket, s még legalább hat elnőttet Szerbiában) szintén a fegyver kapcsolta össze. Magyarországon ugyanazt a Skorpió géppisztolyt használták mindenütt. Számos más körülmény is utalhat még sorozatgyilkosságra.

Amikor egymás után több fiatal nő eltűnését jelentették be Balástyán és környékén, szinte magától értetődő volt, hogy az nem lehet a véletlen műve, ha ugyanarról a településről néhány hónapon belül öt közel azonos korú hölgynek nyoma vész.

- Azt mondta: a sorozatgyilkosok elfogása a legnagyobb szakmai kihívás, már ha felismerik, hogy sorozatgyilkossággal állnak szemben. De miért is? Nem úgy van, hogy minél többször csap le a gyilkos, annál több árulkodó nyomot hagy maga után?

- Attól kezdve, hogy kiderül, sorozatgyilkos szedi áldozatai egy városban, megyében, vagy mint most, a romák elleni támadások esetében, szinte országszerte, hatalmas nyomás nehezedik a rendőrségre a közvélemény, a média, a politikai részéről egyaránt. Ilyenkor könnyű hibázni. Könnyen elsiklik bárkinek a figyelme egy apróság mellett, aminek később perdöntő jelentősége lehet. Részt vettem néhány sorozatgyilkosság nyomozásában: iszonyatos érzés arra gondolni, hogy bármikor újra lecsaphat az „emberünk”, s mi alig tudunk róla valamit. Másfelől az ember várja is, hogy újra lecsapjon, hátha akkor elkövet egy jóvátehetetlen hibát, de ha azt nem is, legalább egy apró nyommal akaratlanul is segít kirakni a mozaikképét, és akkor egy lépéssel közelebb jutunk hozzá. Elárul valamit magáról. Arról, hogy mi motiválja.

- Ez nem egyértelmű? Vannak olyan esetek, amikor már tudják, hogy sorozatgyilkossal van dolguk, de azt még nem, hogy mi motiválja?

- Előfordulhat. Sőt, még az is, hogy a sorozatgyilkos valóságos indítéka, motivációja soha nem derül ki. Többféle sorozatgyilkos-típus létezik. Hasfelmetsző Jack és a hozzá hasonlók jellemzően meg akarják tisztítani az utcát a szennytől, a mocsoktól, amit a szemükben a prostituáltak testesítenek meg. A krimi irodalomból ismert bostoni fojtogató, és a hozzá hasonlók szexuális perverzióikat élték ki áldozataikon. Nagy valószínűséggel ebbe a kategóriába tartozott Kis Béla is, és bizonyos értelemben a százhalombattai rémként elhíresült Balogh Lajos is.

Egyes sorozatgyilkosok a védtelenekre „utaznak”, gyerekekre, nőkre, öregekre. Az ő világképükben az idősek például olyan haszontalan emberek, akik csak viszik a pénzt, akik segély, segítség nélkül képtelenek megélni. Mások a szociálisan nehéz, kiszolgáltatott helyzetben lévőket veszik célba. Hajléktalanokat, csöveseket, bevándorlókat. A clevelandi „őrült hentes” 12 hajléktalant darabolt fel – soha nem kapták el. Denis Nielsen, egy észak-londoni munkaközvetítő 13 ügyfelét ölte meg és darabolta fel. Végül, de nem utolsó sorban vannak sorozatgyilkosok, akiket kizárólag a pénz hajt. Rablógyilkosok, mint amilyen a Bene-Donászi páros volt.

- A romák ma még ismeretlen támadóit hova sorolná?

- Jelenlegi ismereteim alapján a fentiek közül egyikbe se. Ők egy külön típus képviselői. Látszólag nemzeti-etnikai hovatartozásuk alapján választják ki áldozataikat, de korántsem biztos, hogy erről, hogy csak erről van szó. Amit és ahogy tesznek, sok szempontból hasonlít a svédországi bevándorlókat 1991 augusztusa és 1992 júniusa között rettegésben tartó Lézeres gyilkosra. A kilenc gyilkosságot beismerő John Ausoniusről a magyar származású Gellert Tamás írt könyvet. Magyarul is megjelent. John Ausonius bevándorlókra vadászott. Találomra választotta ki áldozatait, egyetlen szempontja volt csupán, hogy bevándorló kerüljön a célkeresztbe. Ahogy a romák orgyilkosainak áldozatai között is csupán egyetlen annyi kapcsolatot sikerült eddig felderíteni, hogy valamennyien romák. Szegénységben, a cigánysor szélén élő romák. Országszerte több száz település szélén található cigánytelep, bárhol lecsaphatnak.

- A hangjából úgy veszem ki, meglehetősen kilátástalannak látja a helyzetet…

- Egyáltalán nem. De, hadd ne menjek bele a részletekbe. Nem én vezetem a nyomozást, ma már csak egy nyugdíjas tanácsadó vagyok. Még véletlenül sem szeretnék ártani a kollégáknak. Ha jelent valamit: szerintem jó kezekben van az ügy, és nem reménytelen a rendőrség helyzete. Ebből azonban, sajnos nem következik, hogy nem lesznek újabb támadások, esetleg áldozatok is. A nemzetközi gyakorlatban van példa egy-két év alatt megoldott sorozatgyilkosságokra éppúgy, mint olyanokra, amelyeket csak 16-18 év alatt sikerült felderíteni. És az esetek nagy többsége e kettő között van.

- Mégis, milyen fickók lehetnek a romák orvgyilkosai? Vagy azért hívták segítségül az FBI profilozóit, mert elképzelésük sincs róla?

- Az FBI-os profilozók segítségül hívásának két oka is lehet. Egyfelől, ők tényleg sokkal gyakorlottabbak ebben a műfajban, mint a magyar kollégáik. Régebben is kezdték, és évente többször annyi ügyük van, mint a mieinknek a rendszerváltozás óta volt. Másfelől a rendőrség ezzel is jelezni akarta, hogy minden megtesz a siker érdekében.

- Mintha nem lenne túl optimista…

- Magyarország nem az Egyesült Államok. Az ottani sémák nem biztos, hogy itt is működnek. De aláírom, minden lehetőséget meg kell ragadni.

- Rendben, akkor az Ön „profilja” szerint milyen fickók az orgyilkosok? Milyenek azok a hatodik típusú sorozatgyilkosok?

- A XX. század közepe óta használja a szakirodalom a Reagáló ember kifejezést a sorozatgyilkosok legújabb „generációjára”. Az ’50-es évek elején a megannyi londoni nő brutális meggyilkolásával vádolt John Reginald Christie volt ennek a típusnak az egyik első képviselője. Amikor elfogták, vallomásában azt mondta: „Éreztem a nyugodt, békés borzongást és nem volt bennem megbánás”. Igen, vannak olyan emberek, akik a gyilkolás élvezetéért ölnek.

Ez a típus elidegenedett mindentől és mindenkitől, csalódott mindenben és mindenkiben, úgy érzi, „dögunalmas életét egyedül agresszióval teheti érdekessé”. Nincs lelkiismeret furdalása, általában politikai, ideológiai indíttatásai sincsenek. Érzékeli a társadalmi feszültségeket, a megoldandó problémákat és a maga módján „megoldja azokat”. Kicsit hasonlít erre a típusra a battai rém, Balogh Lajos, aki csak azért ölte meg a sógornőjét, mert szerinte tiszteletlenül beszélt a szüleivel. De nem érte be ennyivel. Mielőtt meggyilkolta megkínozta és elmagyarázta neki miért fog meghalni.

Szerintem az orgyilkosok is hasonló karakterek lehetnek. Hírnévre, de legalábbis hírverésre vágynak, ám valójában gyáva emberek, ezért csak lesből, csak a romatelepek szélső házaiban élő legvédtelenebb emberekre mernek rátámadni.

Kovács Lajos rendőr alezredes