Határsértők és embercsempészek buktak le Röszkén és Tompán

Hét határsértő és három embercsempész ellen indult eljárás, miután Röszkén és Tompán a kamionröntgen a járművekben kimutatta az illegális határátlépőket, köztük egy kisgyermeket.

Némedi Varga Éva őrnagy, Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense elmondta: pénteken szinte egy időben Röszkén egy, míg Tompán két kamionból kerültek elő a rakomány között rejtőzködő külföldi állampolgárok.

A Csongrád megyei Röszkén egy török felségjelű tehergépjárművet vizsgáltak a pénzügyőrök, amely a benyújtott okmányok alapján őrölt  pörkölt mogyorót szállított Törökországból Németországba. A jármű röntgenvizsgálata alapján a pénzügyőrök a rakteret felnyitották, ahonnan két afgán állampolgár került elő.

A Bács-Kiskun megyei Tompán a pénzügyőrök egymás után érkező két tehergépjárművet vizsgáltak röntgennel. Az első jármű üvegszállításhoz való kézikocsikat vitt Szerbiából Svájcba, míg a második kovácsoltvas kaput és kerítést fuvarozott szintén Szerbiából Németországba.

A röntgenképek vizsgálatából egyértelműen kiderült, hogy emberek rejtőznek az áru között. A raktér felnyitásakor az első járműből három ember - köztük egy öt év körüli gyermek és egy nő -, a másodikból pedig két külföldi állampolgár került elő.

A pénzügyőrök az elrejtőzött - magukat afgánnak valló - állampolgárokat átadták a rendőrségnek, ellenük idegenrendészeti eljárás indult, míg a sofőröknek embercsempészetért kell felelniük - tette hozzá az őrnagy.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.