Hasmenésre hivatkozva száguldozott kétszázzal

Idén szeptember végéig 230 ezer közúti szabálysértőt meszelt le Szlovákiában az a rendőri kommandó, amely elsősorban a közúti kalózokat igyekszik lefülelni – jelentette be Lubomír Ábel pozsonyi bűnügyi főigazgató.

Elmondta azt is, hogy minél nagyobb mértékben lépik túl a megengedett sebességet, annál képtelenebb magyarázkodással szembesülnek. Kirívó példaként azt a múlt heti esetet említette, amikor a pozsony-nagyszombati (Trnava) autópályán egy Audi A8-ast állítottak meg, amely a megengedett 110 helyett óránként több mint 200 kilométeres sebességgel száguldott.

A sofőr a rendőrökkel azt akarta elhitetni, hogy az egyik út menti falatozóban valószínűleg romlott kaszinótojást ehetett, mert hasmenése van, ezért viharzik vécére. Szavainak igazolása érdekében villámgyors intézkedésre kérte a rendőröket, mert már nem bírja sokáig. Ők természetesen nem hittek a meséjének, és 650 euróra büntették. Miként azt a férfit is, aki ugyancsak versenypályának vélte a sztrádát. Ő azonban nem keresett kibúvót, nem is zavartatta magát, hanem előhúzta a megszabott összeget, és lezserül csak annyit közölt, hogy ennyi pénzt bármikor elkaszinózik egy éjszaka alatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.