galéria megtekintése

Többszörös feleséggyilkos vagy a legszerencsétlenebb férj - egy hátborzongató ügy vége

1 komment

B. Zs.

Felix Vail többszörös gyilkos vagy a legszerencsétlenebb férj a világon - mondta záróbeszédében az ügyész arra utalva, hogy a 74 éves amerikai férfi első felesége egy balesetben halt meg, másik kettő pedig eltűnt.

1962-ben Vail 22 éves felesége, Mary Horton egy éjszakai halászat során kiesett a csónakból és megfulladt. 11 évvel később 1973-ban második felesége, Sharon Hensley állítólag elhagyta egy másik férfiért és senki nem látta többé. Harmadik felesége, a mindössze 18 éves, de vagyonos Annette Craver 1984-ben úgy döntött, Mexikóba utazik, de nyomtalanul eltűnt – állítja legalábbis a férj, akit a bíróság bűnösnek mondott ki első felesége meggyilkolása vádjában - tudósított a Washington Post

Horton az egyetemen találkozott Vaillel, majd 1961-ben összeházasodtak és született egy kisfiuk, Bill. 1962. október 28-án sötétedés után a pár motorcsónakba szállt és horgászni ment a Calcasieu folyóra. A férj elmondása szerint az asszony egy fatuskót látott a csónak előtt, amire ő elrántotta a kormányt. Horton  vízbe esett, ő pedig hiába próbálta megmenteni a fulladozó nőt. Az ügyet akkor bizonyítékok hiányában ejtették, Vailt pedig senki nem gyanúsította meg.

 

2013-ban azonban Jerry Mitchell újságíró elővette és ötrészes sorozatban dolgozta fel az ügyet. Vailt ennek nyomán nem sokkal később letartóztatták és bíróság elé állították Horton meggyilkolásának a vádjával.  A nyomozásban részt vevők nagy része ekkorra már meghalt, a bizonyítékok egy része pedig már eltűnt, többek közt nem bukkantak rá Vail eredeti vallomására sem, amelyet közvetlenül Horton halála után tett a rendőrségen. Előkerültek azonban az eredeti boncolási jegyzőkönyvek és a testről készült felvételek. Ezeket a jelenlegi halottkém felülvizsgálta és megállapította, hogy Horton halálát egészen biztosan nem baleset okozta, hanem gyilkosság volt.

Felix Vail
Felix Vail
Forrás: ABC News

A halottkémi jelentés szerint a nőt a legtöbb vízi hullával ellentétben nem kitárt karokkal, arccal lefelé lebegve találták meg, hanem arccal felfelé, a teste előtt összekulcsolt karokkal. Hortonnak ezen kívül a szájába gyömöszölték a sálját. Az öccse számára már maga  az éjszakai halászat is nagyon gyanús volt, mert Horton közismerten rettegett a sötét víztől, így önszántából biztosan nem ment volna  éjszaka csónakázni.  A gyilkosság indítékáról nem kellett messzire vezető találgatásokba bocsátkozni. Vail hónapokkal korábban 10 ezer dolláros (2016-os értéken csaknem 79 ezer dolláros) életbiztosítást kötött a feleségére.

Vail aztán a hatvanas évek végén San Franciscóban találkozott következő feleségével, Sharon Hensleyvel. A pár együtt drogozott és a közeli gyümülcsösökből lopott magának ételt. A nő családja egyre jobban aggódott Hensleyért, aki szerintük teljesen Vail befolyása alá került.

A nő többször felhívta az anyját, mindig új helyet jelölve meg, hogy éppen hova költöznek majd Vaillel, akivel állítólag pornófilmet akart forgatni. A család ezt a furcsa bejelentést segélykiáltásnak értelmezte. Mire azonban Hensley anyja elutazott volna a lányáért, 1973-ban Vail levélben közölte vele, hogy szakítottak a nővel, aki egy elhagyta őt egy másik férfiért. Hensleyről a családja ekkor hallott utoljára.

Vail Houstonban 1981-ben, 41 évesen ismerte meg következő feleségét, az akkor mindössze 15 éves Annette Cravert. A lány hatalmas összeget örökölt az apja után, amelyhez azonban csak a 18. születésnapja után férhetett hozzá. A pár 1983. augusztus 15-én kelt egybe. Amint megszerezte az örökségét, a házasságkötéskor csak 17 éves Carver ráíratta a házát Vailre és 98 ezer dollárt adott a férfinak, hogy kifizethesse az adósságait. 1984-ben aztán – hangzik legalábbis a férfui vallomása – Carver úgy döntött, hogy Mexikóba utazik és örökre eltűnt.

Bár a perben Hensley és Carver családtagjai is tanúskodtak, az eltelt idő miatt a bizonyítékok felkutatása már szinte lehetetlennek tűnt. Jelentkezett azonban Vail egyik szomszédja és egy ismerőse is, akiknek Vail bevallotta az első gyilkosságot. 

A vád a bizonyítékok hiánya miatt az esélyek doktrínájának nevezett jogi megoldáshoz folyamodott alkalmazta. Ez a jogi feltételezés azon alapul, hogy nagyon valószínűtlen, hogy valakit ismételten ártatlanul vádoljanak nagyon hasonló gyanús körülmények alapján. Először 1915-ben alkalmazták, amikor egy férfinek mindhárom felesége hasonló körülmények közt, a fürdőkádban lelte halálát, a férfi állítása szerint balesetben. Az asszonyok korábban a férj javára végrendelkeztek és életbiztosítást kötöttek.

Vailt az esküdtszék kevesebb mint egy óra gondolkodás után bűnösnek nyilvánította Horton meggyilkolásában. A férfi fellebbez az ítélet ellen. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.