Haltetemektől bűzlik a Nagy-tó környéke

Tömegesen pusztulnak a halak Tiszaalpár árterületén, a Nagy-tó vizének szivattyúzásánál. A pikkelyesek többsége „szemét" halnak minősül – írja a baon. hu.

A horgászoktól kapott információ szerint számukra a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a holtágba rengeteg olyan hal került, amely már nem él, és a szivattyú összezúzta. Borzalmas bűz terjeng a Holt-Tiszának ezen a szakaszán.

A madarak százainak otthont adó tiszaalpári Nagy-tó területén elkezdődtek azok a munkálatok, amelyeknek következtében madárparadicsom alakulhat ki a vizes élőhelyen. A munkagépek megkezdték a tómeder kotrását, amelyhez közel 360 millió forint támogatást kapott a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága. A fejlesztés eredményeként nagy területű, nyílt vízfelszín és egy kéthektáros költősziget várja majd a tavasszal visszaérkező madárcsapatokat. A Nagy-tóról most csatornán keresztül engedik le a vizet és átszivattyúzzák az Alpári Holt-Tiszába. Ennek következtében rengeteg hal pusztult már el, és várhatóan fog is elpusztulni. Többségük apró hal, de akad közöttük nagy is. Vannak közöttük még élők, de a horgászok szerint, ha a szivattyún keresztül megy, akkor az ledarálja, és úgy kerül át a holtágba.

Az üggyel kapcsolatban a baon.hu megkérdezte Vajda Zoltánt a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának pályázatkezelési és fejlesztési osztályvezetőjét.

– Jogi csapdáról van szó, amivel nem tudunk mit kezdeni – mondta a szakember. – A terület halászati hasznosítója a Kiskunsági Nemzeti Park, de csak akkor vagyunk kötelezhetők halmentésre, ha az ötven százalékot eléri az őshonos halak mennyisége. A jogszabály módosítás kapcsán nem lehet az egyik víztérből a másik víztérbe tájidegen halfajtát átvinni. Ezt a jogi csapdát a természetes vizek érdekében találták ki.

Az osztályvezető hozzátette, hogy Nagy-tavat lehalászták a lecsapolás előtt, a nemes halakat elvitték, és átették a holtágba. Amelyek ott maradtak a szemét hal kategóriába tartoznak. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de így hívják azokat a halakat, amelyek tájidegenek. Ezek többségében ezüstkárászok. Tíz mázsa nagyságrendben halásztak le nemes halat, főleg pontyot, amit a holtágba tettek át. A dögöket eltávolítják majd. A nemzeti parknak van saját halastava, szívesen átvitték volna oda a tájidegen halakat, mert madártápláléknak tökéletes, a sirályok szeretik is, de nem lehet. Ameddig van élő hal, addig a madarak azt eszik, csak utána fanyalodnak az elpusztultakra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.