Ahogy azt a Blikk a hét elején megírta, Dóra, Czeizel Endre szeretője megjelent az orvos-genetikus hagyatéki tárgyalásán, és közös gyermekeikre hivatkozva százmillió forintot követelt a hagyatékból. Ezután a családból valaki névtelenül azt nyilatkozta, hogy a második gyermeke esetében a szerető jogtalanul jutott a professzor lefagyasztott spermájához, mert Czeizel úgy rendelkezett, hogy azt csak a halála után lehet felhasználni. Rá­adásul a család néhány tagja szerint a szerető okirat-hamisítást követett el, mert a spermadonor beleegyezői nyilatkozatán nem a genetikus, hanem egy másik férfi adatai, továbbá aláírása szerepel.

A történtek annyira felzaklatták Czeizel mindeddig hallgató, gyászoló özvegyét, hogy a Bors érdeklődésére röviden ki is fejtette megrendülését.

– Csak kapkodom a fejemet, képtelen vagyok elhinni és felfogni, hogy mi történik körülöt­tünk – mondta Erzsébet, hozzátéve: – Mi világéletünkben tisztességes emberek voltunk, igyekeztünk méltósággal élni. A férjem halála óta pedig az a legfontosabb, hogy ezt a méltóságot meg is őrizzük. Pokolian nehéz dolgunk van – teszi hozzá Erzsébet, aki a sajtóból értesült arról, hogy Dóra igényt tart a hagyaték egy részére.

– Ez már halottgyalázás. Mi még a gyász időszakát éljük... Elképesztő, hogy olyan helyzet alakult ki, amelyben arról kell beszélnünk, hogy abból, amit a férjem alkotott, megteremtett, abból a pénzből, amiért megdolgozott, kinek mennyi jár. Annak a helyében is szégyellem magam, aki ezért felelős. Én igazából szeretnék tudomást sem venni az egészről, de nem lehet. Rettenetes ezt látni, átélni – mondta az özvegy.