Halálos tájfunok

Négyszáz embert még mindig nem találnak egy tajvani hegyi faluban azt követően, hogy vasárnap a Morakot tájfun következtében sártenger öntötte el a területet. Kína belső országrészeiből eddig legkevesebb három halottról érkezett jelentés; folytatódnak a heves esőzések.

Egy tajvani helyi tisztviselő hétfőn megjelent nyilatkozata szerint száz embert sikerült katonai helikopterekkel kimenteni a sziget déli részén található Siao Lin faluból, ugyanakkor egy megmenekült elmondása szerint a település túlnyomó részét beterítő sár körülbelül 600 lakost temetett maga alá. Tajvanon a hivatalos adatok szerint a Morakotnak eddig 14 halálos áldozata volt, és további 51 embert - köztük az említett falubelieket - még eltűntként tartanak nyilván.

A Morakot tájfun keltette óriási hullámok korbácsolják az Okinava tartománybeli Nandzso város partját
Nandzso, 2009. augusztus 6. A Morakot tájfun keltette óriási hullámok korbácsolják az Okinava tartománybeli Nandzso város partját 2009. augusztus 6-án. A forgószél 144 kilométer/órás sebességgel halad nyugati irányban a Dél-kínai tengeren és az előrejelzések szerint augusztus 7-én este, vagy augusztus 8-án reggel éri el Kínát. (MTI/EPA/Maesrio Hitosi)

A legfrissebb jelentések szerint a szárazföldi Kína területére 118 kilométer óránkénti sebességgel érkezett, trópusi viharrá szelidült Morakot négy tartományban 7 millió 800 ezer embert érintett. Fucsienből (Fujian), Csöcsiangból (Zhejiang), Csianghsziból (Jiangxi) és Anhujból (Anhui) közel másfél millió embert telepítettek ki.

A kínai polgárügyi minisztérium tájékoztatása szerint a térségben több mint ötezer ház dőlt romba, s a közvetlen gazdasági kár már megközelíti a 878 millió dollárt. A kelet-kínai Csöcsiang tartományban több mint 3,4 millió ember vagyonát érte kár, falvak százait mosta el a víz, és 1800 épület dőlt romba.

Az országos meteorológiai központ előrejelzése szerint a heves esőzések folytatódása várható a környező keleti és déli tartományokban, valamint Sanghajban és Tajvanon. A központ a legmagasabb fokú riasztást léptette életbe vasárnap este, aminek értelmében egyebek közt a szabadtéri munkák felfüggesztését javasolja, s a vízelvezetők megtisztítására szólítja fel a városok és falvak szakhatóságát.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.