Egy ízben kor miatti diszkriminációval vádolt egy 19 éves nőt, mert az nem akart szexuális kapcsolatot létesíteni vele, a 77 éves férfival. "Azt mondta, túl öreg vagy hozzám" – idézte fel a történteket a The New York Timesban Rolf Eden, és kijelentette, hogy bár sosem foglalkozott politikával, ebben az esetben kivételt tett: az egyenlő jogokért lépett fel.

Később visszavonta a vádat. "Tréfa volt" – indokolta lépését a férfi, akinek hét különböző nőtől hét gyereke, valamint öt unokája és egy dédunokája van.

A lényeg, hogy beszéljenek róla

Edent a közelmúltban már az a veszély fenyegette, hogy önmaga karikatúrája lesz, de aztán egy dokumentumfilmből kiderült, hogy mielőtt Németország Hugh Hefnerévé vált, menekülnie kellett a nácizmus elől, és az izraeli hadseregben szolgált.

A különbség akkora régi és mai énje között, hogy nehéz napirendre térni fölötte. Mindig készséggel rendelkezésre áll, ha beszélgetős tévéműsorokban való szereplésre kérik fel, folyamatosan témát biztosít a bulvársajtónak, és általában úgy tartják számon, hogy ő az a platinaszőke, vállig érő hajú, négerbarna, lenyitható tetejű Rolls Royce-a előtt szívesen pózoló öregember, aki bármit megtesz, hogy felhívja magára a közvélemény figyelmét. Egy helyi lap azt írta róla, hogy "a legidegesítőbb berlini", amit ő dicséretnek vett, mert kiemelte a város 3,5 millió lakosa közül.

Az éjszakai életéről híres metropolisban egyike volt azoknak az úttörőknek, akik segítettek megszerezni a városnak a hírnevet, és még a Rolling Stonest is rá tudta venni arra, hogy nála rendezzen partikat. Szólóénekesként albuma jelent meg, és Bicska Maxit játszotta a Koldusopera német televíziós változatában.

John Hustonnal, Anita Ekberggel és Klaus Kinskivel forgatott együtt, de szívesen emlékszik az olyan erotikus filmekben nyújtott alakításaira is, mint az 1980-ban készült Drei Lederhosen in St. Tropez.

"Nem érdekel, hogy mit mondanak – fogalmazott az amerikai lapnak adott interjúban, amely Berlin elegáns, Dahlem nevű negyedében álló modern villájában készült. – A lényeg, hogy beszélnek rólam."

Igen, még mindig beszélnek róla, de a hang hirtelen komollyá vált, és olyan publikációk is foglalkoznak vele, amelyek a múltban szándékosan nem vettek tudomást róla. A múlt év decemberében bemutatott, A nagy Eden című életrajzi dokumentumfilmet egyenesen a Német Filmdíjra jelölték.

A film elmeséli, hogyan menekült el Eden családja Adolf Hitler 1933-as hatalomra jutása után Németországból. Rolf hároméves volt, amikor letelepedtek Haifában. Fiatalemberként Jichák Rabin parancsnoksága alatt harcolt az 1948-as arab–izraeli háborúban, és veterántársai bátor és hősies katonaként emlékeztek rá.

Mindig minden örömteli

Nem titok, hogy élete Izraelben töltött szakaszának Eden nem tulajdonít túl nagy jelentőséget. Peter Dörfler, a dokumentumfilm rendezője elmondta, hogy amikor belekezdett a forgatásba, felvetette, hogy együtt utazzanak Izraelbe. Eden ezt visszautasította. "Ugyan miért? Ami oda kötődik, csak egy kis részem" – érvelt.

"Elutasít mindent, ami nem örömteli, könnyű és élvezetes. Beszélni se szeret olyan dolgokról, mint a háború és a szenvedés" – mesélte róla Dörfler, aki jelenleg szeptemberben megjelenő életrajzán dolgozik Edennel.

Ezt a nemcsak a háborúval, hanem minden elszomorító dologgal, például a temetésekkel és kórházakkal szembeni ellenérzést jól ábrázolja a dokumentumfilm egyik legemlékezetesebb jelenete. Joram Kaniuk, a jeles izraeli író, Rolf Eden barátja abban feltárja, hogy annak idején telefonon felhívta, és elmondta neki, hogy súlyos áttétes rákja van.

"Ne is beszélj róla!" – válaszolta Rolf. Aztán küldött egy csomó pénzt, ami megmentette az életemet. Két nappal a beszélgetésünk után már itt is volt" – idézi fel az akkor történteket Kaniuk.

Az író a filmben beszél arról is, hogy mennyire meglepődött mindenki, amikor Eden a holokauszt után bejelentette, hogy vissza akar menni Németországba. Ő azzal győzködte, hogy menekültként maga is áldozat volt, de Eden ezt nem fogadta el.

A német Don Juan életfilozófiájának alapja ugyanis a töretlen optimizmus. "Egész életemben szerencsés voltam" – vallja. Dörfler közlése szerint a memoárkötet egyik munkacíme is az, hogy Mindig minden örömteli.

Állítása szerint ő vitte az első lemezlovast Berlinbe

Pedig az élet nem volt túl rózsás a család számára a menekülés után. Eden apja, aki Berlinben gyártulajdonos volt, 1936-ban tönkrement, és taxisofőrként kellett dolgoznia. A szülők később presszót üzemeltettek.

A szaxofonon, dobon, zongorán és harmonikán játszó Rolf Eden tizennégy éves korában otthagyta az iskolát, és zenészként tartotta el magát. A harsányság sosem állt távol tőle. Egy fekete-fehér fényképen például az látható, hogy szamár hátán harmonikázik, miközben egy idős ember egy szórakozóhelyet reklámozó, héberül írt táblát tart maga elé.

Eden 1956-ban Párizsban élt, amikor egy újságban meglátott egy hirdetést, amely szerint a Berlinbe visszatérő menekültek 6000 német márkát kapnak (ez ma mintegy 2,7 millió forintnak felelne meg). Azonnal vonatra ült, hogy hazamenjen és felvegye a pénzt, aztán visszatérjen Franciaországba. Nem voltak gyermekkori emlékei a városról, amely még magán viselte a II. világháború pusztításának nyomait, de valami megfogta benne, és úgy döntött, hogy marad.

A következő évben a történelmi patinájú Kurfürstendamm és a Nestorstrasse sarkán megnyitotta az Eden Saloont. A helynek az első pillanattól kezdve nagy sikere volt. Amikor 1961-ben felhúzták a Berlini Falat, Eden nem riadt meg, eszébe se jutott, hogy bezárjon, inkább terjeszkedni kezdett, kihasználta a mások menekülése kínálta megnövekedett lehetőséget. Kabarét nyitott, az Új Edent.

Klubjaiban tűznyelők léptek fel, és sztriptízt lehetett látni. Állítása szerint ő vitte az első lemezlovast Berlinbe, és nála lépett fel az első meztelen felsőtestű lemezlovas. Burleszkműsorában transzvesztiták által előadott vetkőzőszám is szerepelt.

Önmagának szentelt szentély   

Eden egy évtizede kiszállt a klubüzletből, és most ingatlanberuházóként működik, amiből elmondása szerint nagyon meggazdagodott. Arra a kérdésre, hogy mennyije van, azt felelte: "Ha tudod, mennyid van, nincs elég pénzed."

Az otthona önmagának szentelt szentély. Az emeletre vezető lépcső két oldalán a portréi sorakoznak, amelyeket rajongói festettek egy újság által hirdetett versenyre. Az emeleti folyosó falát teljesen beborítják a róla készült fényképek. Rolf Eden kölnit és Rolf Eden márkájú habzóbort népszerűsít. Van egy fehér Yamaha zongorája, amelyen szívesen játszik, de ha úgy alakul, automatára is lehet állítani, akkor magától szolgáltat zenét.

Februári születésnapi partiján tucatnyi barát és családtag gyűlt össze egy régi nyugat-berlini lokálban zenét hallgatni, inni, adomázni. Mikor már elég előrehaladott volt az idő, Eden magához vette a mikrofont, és dalegyveleget adott elő egy 82 éves embertől meglepő energiával.

"Adjatok még öt percet, csak még öt percet kérek" – énekelte.

Mindenki számára, aki ismeri, nyilvánvaló volt, hogy ez nem igaz. Rolf Eden mindent percet megszerez, amit csak tud, és még akkor is újabbakra vágyik.