Halállal végződött a marcali kártyázás

vs.hu beszámolója szerint az ügy két vádlottja még tavaly márciusban kereste fel az egyedül élő, alkoholproblémákkal küzdő barátnőjüket, hogy ellopják tőle a 9 ezer forintot érő mobiltelefonját. Az italozás és kártyázás alatt egyikük elterelte az áldozat figyelmét, míg a másik elemelte a mobiltelefont.

Ezután tovább folytatták a kártyázást és az iszogatást, majd egyikük felkapta a vizet a nő viselkedésén, és kétszer fejbe vágta. Később társa is elkezdte ütni az áldozat fejét, majd amikor a földre esett megtaposták, és egy késsel is vállon szúrták.

Az áldozat a bántalmazás következtében halálos sérüléseket szenvedett. A szomszédok két nap múlva találtak rá a holttestére - írja a Somogy Megyei Főügyészség közleményében.

A két vádlottnak nem először gyűlik meg a baja a törvénnyel. Korábban közösen elkövetettet, életveszélyt okozó testi sértés miatt ítélték el őket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.