Hajléktalan volt, nyert a lottón és most megnyílt a kávézója

Andraschek László 2013-ban vitte el a skandináv lottó főnyereményét, amelyből a feleségével vasárnap megnyitották a kávézójukat.

A Kisalföld szerint a megnyitón főleg Andraschek László és nejének családja és barátai voltak jelen.

A vendégek és a tulajdonosok is alkoholmentes pezsgővel koccintottak, mert Andrascheknek korábban alkoholproblémái voltak, de miután nyert a lottón elhatározta, hogy soha többé nem néz a pohár fenekére, és másoknak is segít ebben. Ezért a nyereményből létrehozott egy alapítványt, amely a szenvedélybetegeket, az elesetteket, a bántalmazottakat segíti. A győri kávézó lesz a székhelye ennek is.

A házaspár az elmúlt egy évre visszatekintve elmondta, a legnehezebb az volt, hogy megtanuljanak nemet mondani. Amíg szegények voltak, sokkal könnyebben adták oda az utolsó ezer forintjukat, mert tudták, hogy a sorstársaik megbecsülik azt a pénzt. Most azonban más a helyzet, rengetegen keresik fel őket nap mint nap, hogy pénzt kérjenek tőlük, ám mint mondják, most már tudják, nem segíthetnek mindenkin.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.