Ha ByeAlex bukik, akkor is milliókat kaszálhat

Akár 7 milliót is kereshet jogdíjakból a malmői fellépéssel ByeAlex – írja a Blikk.

Azzal, hogy ma este fellép az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjében, máris gazdag embernek mondhatja magát. Nem számít, bejut-e ma este a döntőbe, vagy sem, a hatalmas felhajtás ugyanis sok fellépéssel, magyar és külföldi rádiós szerepléssel jár, ez pedig mind vonzza a jogdíjat – írja a Blikk.

A lap által megkérdezett zenei szakember számításai szerint a Kedvesem című szám legalább 7 millió forintot hozott a konyhára, hiszen ő nem csak előadja, hanem ő maga szerezte a versenydalt.

– A televíziós játszás mindig is többet ért, mint a rádiós, nem is beszélve arról, hogy az Eurovíziós Dalfesztivált nálunk sokkal eltökéltebb országokban is vetítik, ahol komoly elemző műsorok zajlanak ez idő alatt, esélylatolgatással, beszélgetésekkel és persze ellenfél-ismertetéssel, amelyek során folyamatosan lejátsszák a részt vevő dalokat. Ez minden egyes alkalommal csengeti a kasszát, de természetesen a rádiós játszások és az egyéb megjelenések, mint a sajtótájékoztatón való éneklés vagy a letöltés növeli az összeget – nyilatkozta a szakember.

Akár 7 milliót is kereshet jogdíjakból a malmői fellépéssel ByeAlex
Hungary's ByeAlex (L) performs during dress rehearsals for the second semi-final at the 2013 Eurovision Song Contest at the Malmo Opera Hall in Malmo May 15, 2013. The finals of the Eurovision Song Contest will be held on May 18. REUTERS/Jessica Gow/Scanpix Sweden (SWEDEN - Tags: ENTERTAINMENT SOCIETY) ATTENTION EDITORS - THIS IMAGE WAS PROVIDED BY A THIRD PARTY. SWEDEN OUT. NO COMMERCIAL OR EDITORIAL SALES IN SWEDEN. NO COMMERCIAL SALES. THIS PICTURE IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY REUTERS, AS A SERVICE TO CLIENTS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.