|
 Egyenként kell megvédeni minden házat Népszabadság - Kocsis Zoltán
– Miért sír? – Mert mindig baj van. Nem bírunk a természettel. – Azért egy kicsit mégis, nem? – De mégiscsak a jóisten hatalmában vagyunk. A párbeszéd Pintér Sándor kijelölt belügyminiszter és egy idős, sírdogáló asszony között hangzott el tegnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ócsanáloson. Az asszony elkeseredettsége nagyon is érthető, volt hiszen a megáradt Hernád és a folyóvá duzzadt Vadász-patak ölelésében fekvő, alig háromszáz lelkes zsákfaluban szerda délre kritikus helyzet alakult ki. Mivel az áradat teljesen körbezárta a közigazgatásilag Ongához tartozó települést, félő volt, hogy ha bárhol áttör a víz, innen a lakosságnak menekülnie kell. Ezt Onga polgármestere, Madzin Tibor így fogalmazta meg a veszélyhelyzet mértékét firtató Pintér Sándor számára: – Ha betör a víz, mindent visz, de ha megfogjuk, minden megmarad. A helyiek mindenesetre felkészültek a legrosszabbra: mivel napok óta a kitelepítés riadalmában éltek, összepakolták a legszükségesebb holmijukat, majd siettek nyúlgátat építeni.
A faluba vezető egyetlen utat a rendőrség és a polgárőrség lezárta, csak a helybelieket, a hatóságok embereit engedték át. Akinek nincs dolga erre, az kerüljön másfelé.
– Ha menni kell, akkor menni kell – vonta meg a vállát Forgács László, aki éppen a patak melletti töltésről sietett haza, hogy ránézzen idős édesanyjára. A házuk előtti árok színültig volt vízzel, s az elöntött járdán sem lehetett gumicsizma nélkül közlekedni. Mint megtudtam tőle, csak a legfontosabb személyes irataikat csomagolták össze egy nagyobb táskában, a többi holmival nem törődtek.
– Ugyan mit csinálnánk a bútorokkal? – nézett rám. – Nem vihetjük magunkkal a hátunkon. Biztosításunk szerencsére van, és állatokra sem kell ügyelni, mert a kutyán kívül négy csirke szaladgál az udvaron.
Az időjárás tegnap délelőtt szerencsére kegyes volt Ócsanáloshoz: reggel még szakadt az eső, de délre lassan kitisztult az ég. A megáradt Vadász-patak töltésén a mostoha körülmények ellenére több mint százan pakolták a homokzsákokat a víztől pár méterre fekvő házak tövében. Láttam köztük debreceni honvédeket, csongrádi tűzoltókat, miskolci rendőr szakközépiskolásokat, pénzügyőröket, helyi közmunkásokat és polgárőröket. Sőt, a szomszédos Ongáról is átjött egy roma brigád, hogy segítsen nyúlgátat építeni.
 Pintér Sándor árvízi szemlén Népszabadság - Kocsis Zoltán
Kérdésemre, hogy meddig maradnak, az egyikük azt felelte: – Csak addig leszünk itt, amíg a víz.
A töltés mellett találkoztam össze a 73 éves Nagy Károlynéval, Eszti nénivel, aki azt mondta: ha el is rendelik a kitelepítést, ő nem megy a házából sehová. – Ott vannak a csirkék, a kacsák, meg a malacok, el nem hagyom őket semmi pénzért – fogadkozott elszántan az asszony. Aztán azt mondta, hogy a múlt éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt, mert mind a két fia a gátakon dolgozott, jóval éjfél után értek haza, hajnalban meg a 65 éves testvére telefonált át a szomszédos utcából, hogy betört a kertjébe a Hernád.
– Szaladtam ki a kert végébe én is – mondta Eszti néni –, és ott volt előttem a folyót: hetvenhárom év alatt nem láttam ekkora vizet. Rögtön szóltam az utcában az embereknek, hogy jöjjenek, hozzanak zsákokat, mert nagy a víz a kertben. Később megmutatta a kertjét is: a házuk és a Hernád folyó közti területen lucernát, búzát és kukoricát termesztenek, de lehet, hogy idén csak a semmit aratják: úgy néz ki, hogy a veteményt elvitte az ár.
A Hernád tegnap Ócsanálos és Gesztely térségében 450 centiméterrel tetőzött. Vízügyesek szerint a folyó ezen a szakaszon lassan apad, az árhullám közeledik a Tisza felé.
Hol vannak a gárdisták?
Az árvíz által körbezárt Ócsanálos határában megállít két férfi, és azt kérdezik tőlem: hol van a gát, és hol vannak a gárdisták. Végignézek rajtuk: mindkettő a betiltott Magyar Gárda mellényét és sapkáját viseli.
– Arra van a töltés – mutatok a falu felé –, de nem ajánlom, hogy ebben a betiltott egyenruhában bemenjenek a faluba, mert éppen itt van a leendő belügyminiszter, több rendőrrel. A fiatalabbiknak arca erre elfelhősödik: – A magyarság ősi jelvénye miért lenne betiltva? – Nem a magyarság ősi jelvénye van betiltva – válaszolom –, hanem az egyenruha. De mondom, itt vannak a rendőrök, és...
Erre már csak legyintenek. Negyedórával később odalépek az ócsanálosi híd mellett álló egyenruhás rendőrökhöz, s azt mondom nekik: tudom, árvízkor nem ez a legfontosabb kérdés, de itt van a betiltott Magyar Gárda egyenruhában, nem kéne-e valamit csinálni. A fejüket ingatják: ha nem alakzatban vonulnak, és ha nem teljesen azonos uniformist viselnek, nincs mit tenni. Majd egyikük barátságosan hozzáteszi: árvízkor valóban nem ez a legfontosabb kérdés.
Tényleg nem. És utána?
|