Gyermekgyilkosság: P. Erika következetesen tagad

A rendőrség ma délelőtt ismét kihallgatja a múlt hétfőn eltűnt, s szombaton holtan megtalált 11 éves felsőmocsoládi Szita Bence meggyilkolásával vádolt nőt, nevelőapjának volt élettársát. A 47 éves P. Erika kirendelt ügyvédje szerint védence eddig következetes tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Berlik Zoltán ügyvéd a kilenc órakor megkezdett rendőrségi kihallgatás előtt az MTI-nek azt mondta: P. Erika eddig nem tett vallomást. Annyit mondott, hogy nagyon szerette a kisfiút, soha nem tudott volna ártani neki, és nagyon sajnálja, ami vele történt.

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte P. Erikát (képünkön) és a gyilkossággal gyanúsított két társát
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte P. Erikát (képünkön) és a gyilkossággal gyanúsított két társát

Hozzátette: védence nincs jó állapotban, le van sújtva, és nem érti az ellene felhozott vádakat.

Az ügyvéd tájékoztatása szerint a vasárnap előzetes letartóztatásba helyezett, a kaposvári büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartott P. Erikát átszállították a rendőrség fogdájába, ahol egyedül van elzárva.

Az MTI értesülése szerint a rendőrség kedden helyszíni kihallgatást is tervez. Ezzel kapcsolatosan az ügyvéd azt mondta: tudomása szerint is ez lesz a nyomozás menete, de ez még változhat, lehet, hogy a rendőrség másként dönt.

A kisfiú meggyilkolásával P. Erikát és két kaposvári hajléktalant, az 57 éves B. Józsefet és a 41 éves K. Józsefet gyanúsítják. A Kaposvári Törvényszék vasárnap a két férfit is előzetes letartóztatásba helyezte.

Sajtóértesülések szerint a kisfiút azért ölték meg, mert a nő őt okolta a nevelőapával való kapcsolatának megromlásával, ezért 200 ezer forintért felbérelte a két férfit.

Nem rendeltek el elmeorvosi vizsgálatot

A Borsnak nyilatkozó dr. Berlik Zoltán, P. Erika kirendelt ügyvédje a lapnak azt mondta: – Ügyfelem tagadja, hogy a bármilyen köze lenne a gyilkossághoz. Egyelőre nem tisztázott ügyfelem szerepe a bűncselekményben, így nem bizonyították azt sem, hogy jelen volt a gyilkosságnál. Csupán annyit ismert el védencem, hogy a bűncselekménnyel kapcsolatba hozott másik két férfit ismerte.

Az ügyvéd tegnap cáfolta azon sajtóértesüléseket, miszerint elrendelték P. Erika elmeorvosi vizsgálatát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.