Rugdosták és kirabolták társukat a nagykátai diákok

Egy tizenegy és egy tizenkét éves fiú ellen folytat eljárást a Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A gyerekeket azzal gyanúsítják, hogy kirabolták és bántalmazták iskolatársukat.

A két nagykátai fiú az iskola udvarán odament az egyik diákhoz, és félrehívta. Az egyik fiú megszorította a diáktársa karját, a másik pedig a kezével tolta előre a gyereket, akitől pénzt követeltek. A tizenkét éves fiú azt mondta a diáknak, hogy ha nem adja át nekik, amit kérnek, kitekeri a nyakát. Végül miután átkutatta a fiú ruházatát, elvette tőle a zsebpénzét.

A fiút még ezután sem hagyták békén, megvárták a folyosón, egyikük megrugdosta, és további pénzt követeltek tőle.

A két tizenéves az eset után elszaladt a helyszínről, de a nagykátai rendőrök a bejelentést követően elfogták őket. A police.hu azt írja, a 12 éves fiút kihallgatása után bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását, 11 éves társa szabadlábon védekezhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.