Gyáli gyilkosság: volt barátja szabályosan kivégezte a lányt

A 21 éves Z. Dávid beismerte, hogy ő lőtte agyon az iskolába tartó - budapesti állandó lakcímre bejelentett, fővárosi iskolába járó, de Gyálon lakó - 16 éves D. Bernadettet. A gyanúsítottat őrizetbe vették.

Péntek reggel fél nyolckor járókelők tettek bejelentést arról a dabasi rendőrkapitányságra, hogy egy fiatal lány holtteste hever Gyál egyik utcájában.

Ebben a gyáli utcában találták meg a lány holttestét
Gyál, 2009. december 18. Rendőrautók állnak Gyálon, a Kacsóh Pongrác utcában, ahol reggel egy 16 éves budapesti lány holttestét találták meg. A rendőrség emberölés miatt ismeretlen tettes ellen folytat eljárást. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ármós Sándor Pest megyei rendőr-főkapitány elmondta: D. Bernadett reggel a buszmegálló felé tartott, hogy iskolába menjen. Z. Dávid várta, és arra készült, hogy az erdőben megöli őt. Mivel nem tudta rávenni a lányt arra, hogy menjenek az erdőn keresztül, az úton sétáltak tovább, majd Z. Dávid egy lépéssel lemaradt a lánytól, és rálőtt.

Az első lövés nem volt halálos, de a lány földre került, és segítségért kiáltott. Ettől az elkövető megijedt, és azért, hogy elhallgatassa a lányt, nyolcszor fejbe ütötte a pisztollyal, amitől D. Bernadett elvesztette eszméletét. Eközben Z. Dávid ismét tűzkész állapotba hozta a pisztolyt, és közvetlen közelről halántékon lőtte a lányt - közölte Ármós Sándor, hozzátéve: a fegyver nem sorozatlövő, tehát időbe telt, hogy ismét lövést lehessen leadni vele.

A fiú azt vallotta, hogy már májusi szakításukkor elhatározta, megöli a lányt, és azóta tervezte a gyilkosságot. Az interneten felkutatta a fekete lőpor készítésének módját, házuk pincéjében lőpor előállításával kísérletezett (erre a célra szerzett egy turmixgépet, amelyben a szükséges anyagokat őrölte), és lőterekre járt gyakorolni, hogy tesztelje a lőport.

Ármós Sándor azt mondta, hogy a volt barát gyorsan akart végezni a lánnyal, "semmiképpen nem akart neki szenvedést okozni".

Z. Dávid októberben vásárolt legálisan egy pisztolyt, amely korhű másolata egy, a XIX. században Olaszországban használatos forgótáras, ólomgolyó kilövésére alkalmas fegyvernek. A pisztolyhoz nem árultak csappantyút, amely nélkül nem lehet lövést leadni. Ugyanakkor Szlovákiában legálisan hozzájuthatott a csappantyúhoz, és Révkomáromban gyári feketelőport is tudott venni - mondta a főkapitány.

Papp Péter, a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója a sajtótájékoztatón kivégzésnek nevezte a gyilkosságot. Elmondta azt is, a fiú először arra készült, hogy felrobbantja a lányt, de azt nem tudta kivitelezni, ezért döntött a pisztoly mellett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.