Fogyókúrára kényszeríti bemondónőit az egyiptomi állami tévé

Nyolc bemondónőt függesztettek fel állásából és köteleztek diétára a csatornánál, amelyet egyébként egy nő irányít.

Az egyiptomi állami televíziócsatorna (ERTU) addig nem hajlandó képernyőre engedni a túlsúlyosnak ítélt nőket, amíg nem lesz "megfelelő a megjelenésük" - számolt be az Al-Yawm al-Sabi oldal értesülései alapján a BBC.

További pikantériája a történetnek, hogy a csatornát jelenleg Safaa Hegazy, egy nő vezeti, aki korábban maga is bemondónőként dolgozott az állami tévénél.

A bejelentés nagy félháborodást keltett az érintett bemondónők között. Egyikük, Khadija Khattab (ő látható az alábbi videón), az egyiptomi kettes csatorna bemondója arra kérte az embereket, hogy nézzék meg a legutóbbi tévés szerepléseit, és ítéljék meg maguk, hogy valóban kövér-e, és tényleg nem lehet-e képernyőre engedni. Többen pedig úgy vélték, hogy ha már ilyen szokatlan utasítást kaptak, azt legalább belső ügyként kellett volna kezelni a csatornánál.

 

A Women's Centre for Guidance and Legal Awareness elnevezésű nőjogi csoport szerint az intézkedés alkotmányellenes és egy újabb formája a nők elleni erőszaknak. Egyúttal felszólították a tévécsatornát, hogy vonja vissza a döntést. A Veto hírportálnak nyilatkozó források szerint az ERTU nem változtatja meg a döntését, de az érintettek továbbra is kapják a fizetésüket és a juttatásaikat.

Az egyiptomi sajtót is megosztotta a kérdés, a szintén állami tulajdonban lévő Al-Ahram napilap munkatársa, Fatma al-Sharawi szerint az egész országban be kéne vezetni a szabályt. Waheed Abdul Majid író úgy véli, a csatorna jobban tenné, ha a műsorok tartalmával foglalkozna, nem a bemondóik külsejével.

"Mi számít ideális testsúlynak egyiptomban?" - kérdezte Sayyid Hegazy újságíró, aki szerint a bemondók lehet, hogy kicsit túlsúlyosak, de ékesszólóak.

A kérdés szóba került az egyiptomi parlamentben is. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.