Fenyő-ügy: elhallgattatnák Jozef Rohacot?

Meghosszabbították Jozef Rohac előzetes letartóztatását Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolása ügyében. A döntés indoklásában a bíróság arra is hivatkozott: reális veszélyként számol azzal, egyesek szeretnék Rohacot megakadályozni abban, hogy a későbbiekben vallomást tegyen.

Az MTI Hírcentrum információi szerint a szlovák férfi előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság újabb három hónappal, 2012. január 20-ig hosszabbította meg. A végzés indokolásában a bíró hangsúlyozta, hogy Rohac nem tett vallomást az ügyben, érdemben nem működik együtt a nyomozókkal, az elmúlt években bujkált, személyazonosságát és külsejét is gyakran változtatta.

Az MTI Hírcentrum úgy tudja, a bíróság hivatkozott arra is, hogy a nyomozati iratok szerint az elmúlt időszakban egyes, meg nem nevezett személyek aktívan próbálták a Fenyő-ügy nyomozását hátráltatni. A bíróság reális veszélyként számol azzal, ezek az emberek Rohacot is szeretnék megakadályozni abban, hogy a későbbiekben vallomást tegyen.

A letartóztatás meghosszabbítását indokolva a bíró utalt arra is, hogy az elmúlt hónapokban több tanú azért nem tett vallomást a Fenyő-ügyben, mert féltik saját maguk és családtagjaik életét. A bíróság szerint Fenyő János meggyilkolása után 14 évvel még mindig reális a veszélye annak, hogy a bűncselekmény elkövetői megpróbálják meghiúsítani az eljárást.

A Jozef Rohac letartóztatásának meghosszabbításáról szóló végzés nem jogerős, a végső szót a Fővárosi Bíróság mondja majd ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.