Féltékeny volt várandós ismerőseire, megmérgezte őket

A 26 éves osztrák nő azután esett mély depresszióba, hogy háromszor is elvetélt. Nem bírta elviselni, hogy sógornője és egy barátnője is éppen kisbabát vár, ezért megmérgezte őket.

A titkárnőként dolgozó Angela Maier egy barátnőjével és sógornőjével együtt készült az anyaságra, a három nő ugyanis éppen egy időben volt kismama. Maier végül - harmadjára is - elvetélt, és emiatt súlyos depressziótól szenvedett. "Nem tudtam elviselni, hogy míg az én babám meghalt, nekik egészséges gyermekük fog születni" - mondta el a nő a klagenfurti bíróságon.

A nő végül úgy döntött, megmérgezi ismerőseit. Először a barátnőjét kínálta meg egy speciális, terhes nők számára való "itallal", amire neki - állítása szerint - már nem volt szüksége. Maier a vízbe azt a gyógyszert keverte, amit ő kapott a vetélés után. A tudtán kívül megmérgezett nő nem sokkal később vérezni kezdett és elveszítette a babáját. Két hónappal később Maier a sógornőjét mérgezte meg hasonló módon, a neki szánt gyógyszert forró csokiba keverte - írja a Daily Mail.

A 26 éves nőt nem hagyta nyugodni a lelkiismerete és két évvel az eset után levelet írt mindkét ismerősének, amiben bevallotta a dolgot. "Amikor megtudtam, mit is tett, csak annyit tudtam neki visszaírni, hogy: gyilkos! Azóta sem tudok megbocsátani neki" - mondta el az egyik áldozat.

A klagenfurti bíróság végül másfél éves börtönbüntetésre ítélte Maiert, akinek amúgy időközben született egy kislánya.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.