Felrobbant a táti ház a réztolvajok miatt

Családi ház szuterénjéből akarták ellopni a rézcsöveket azok a férfiak, akik ellen ma emeltek vádat Komárom-Esztergom megyében. A tolvajok miatt a ház felrobbant, további 25 megsérült. A kár értéke meghaladja a 62 millió forintot.

A három férfi tudta, hogy a táti ház tulajdonosa rendszertelenül tartózkodik otthon, ezért több alkalommal is meglopták 2013 decembere és 2014 januárja között. Január 5-én aztán már nem ingóságokért mentek, a rézcsövekre fájt a foguk.

A betörök lementek a ház szuterénjébe, ahol tépni, törni kezdték a réz gázcsöveket. Mikor meghallották a gázszivárgás hangját és megérezték a szagot, gyorsan összeszedték a letépett, 13 méter csövet és elmenekültek.

A letört csővégből 12 órán át ömlött a gáz és szivárgott a felső lakószintre, míg elérte a tetőteret, ahol egy hűtőláda az automatikus lekapcsolódása során szikra keletkezett és a gázelegy berobbant. A ház teljesen megsemmisült, a robbanás további 25 lakóingatlanban és két személyautóban tett kárt.

A közveszélyes bűncselekmény miatt keletkezett teljes anyagi kár 69.114.548 Ft.

Az előzetes letartóztatásban lévő elkövetőkkel szemben a főügyészség szabadságvesztés büntetés kiszabását, illetve az okozott kár megtérítésére kötelezést indítványozta – áll a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.