Félmillióan tanulnak az SMS-suliban

Elérte a félmillió előfizetőt Kenyában az Eneza Education nevű SMS-iskola, amelytől alapítói azt remélik, hogy afrikai fiatalok millióihoz viszi házhoz a sokak számára továbbra is elérhetetlen oktatást.

„Voltak olyan témák, amelyekről semmit sem tudott a gyermekem. De miután elkezdte használni az Enezát, minden megváltozott. Korábban hetedik volt az osztályban, most azonban a második legjobb tanuló” – mesélte a BBC helyszíni tudósítójának a 12 éves Peninah édesanyja. A kenyai nő egyike annak a félmillió embernek, akik előfizettek az afrikai országban egyre népszerűbb SMS-alapú tanórákra.

Jogunk van tanulni – hirdeti tenyerén Toni Maraviglia
Jogunk van tanulni – hirdeti tenyerén Toni Maraviglia
enezaeducation.com

Az ötletgazda a 32 éves Toni Maraviglia, aki egy New York-i iskolát hátrahagyva Kenyába költözött, hogy ott tanítson. „Amikor odahaza egyenként foglalkoztam a diák­jaimmal, valósággal szárnyaltak, és sokat javult a teljesítményük. De ez rendkívül fárasztó volt ­70-80 diák esetében” – magyarázta a pedagógus, hogy miként fogalmazódott meg benne az Eneza ötlete.

Miután Kenyába költözött, azzal szembesült, hogy számos fiatalnak továbbra is álom az oktatás: az állami iskolák gyakran túlzsúfoltak, nem elég felszereltek, s a vidéki falvakban élők számára egyenesen megközelíthetetlenek. Telefonja azonban a legtöbb családnak van – Kenyában az egyik legmagasabb az egy főre jutó mobiltele­fonok száma a szubszaharai Afriká­ban –, ezért Maraviglia 2011-ben úgy döntött, SMS-en keresztül folytatja majd a tanítást. Ebben Kago Kagichiri volt a segítségére, aki a technológiai kivitelezésért felel.

„Az Eneza egy virtuális tanár. Egy olyan módszer, amelynek segítségével a diákok olcsón, SMS-ekben kapják meg a rövid órai tananyagokat" – mondta Maraviglia, aki összehangolta a matematika-, angol- vagy természettudományi leckéket a kenyai nemzeti alaptantervvel. Heti 10 kenyai shillingért (mintegy 28 ­Ft-ért) nemcsak a tananyagot, de feladatokat és kérdéseket is küldenek a többségében 10 és 18 év közötti diá­koknak, amelyeket aztán kijavítva visszaküldenek egy válasz-SMS-ben.

Maraviglia tapasztalatai szerint előfizetőik 30 százaléka nem jár iskolába. Emiatt is bízik benne, hogy hamarosan még többen tanulnak Afrika-szerte az Enezának köszönhetően. „Mi akarunk lenni az első számú mobilalapú tudásforrás Afrikában. A célunk az, hogy legalább 50 millió diákunk legyen.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.