Felfüggesztett börtönre ítélték Zalatnay Saroltát
Az énekesnő visszaesőként ült a vádlottak padján, 2004 októberében vonult börtönbe, miután bűnszövetségben elkövetett, mintegy 120 milliós csalásért 3 év szabadságvesztésre ítélték. 2006-ban, jó magaviselettel szabadult a börtönből, aztán 2011-ben újra rabosították.
2013-ban ismét vádat emeltek ellene csalásért. A vádirat szerint Zalatnay egy tévéműsor felvételén ismerkedett meg a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány elnökével, Abonyi Mónikával, akitől többször is pénzt kért kölcsön. Először 500 ezret kért, mert nem tudta kifizetni kocsija törlesztőrészletét, 2010 végéig pedig összesen 1 millió 940 ezer forintot kapott a nőtől, ám a pénzt nem fizette vissza.
A bíróságon Zalatnay azt mondta, ő nem gondolta, hogy kölcsönről van szó, hiszen ő intézte az alapítvány ügyeit a lízingelt kocsival, mellyel gyakran a megmentett állatokat szállított.
Szerdán a Budaörsi Járásbíróság egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte, három évre felfüggesztve. Az ítéletben enyhítő körülménynek számított, hogy a bűncselekmény már öt évvel ezelőtt történt, és figyelembe vették, hogy Zalatnay már 67 éves - írja a Blikk, amely megjegyzi, az énekesnőnek vissza kell fizetnie az alperesnek 1,9 millió forintot, továbbá a bűnügyi költségeket is meg kell térítenie. Zalatnay fellebbezett.