Öt vádlott, fél mázsa fű - elítélték a drogterjesztőket

Öt vádlottra egyenként 2 év és 8 év közötti fegyházbüntetést szabott ki kábítószerrel való, bűnszövetségben, társtettesként, jelentős mennyiségre, kereskedéssel elkövetett visszaélés miatt kedden jogerősen a Debreceni Ítélőtábla.

A táblabíróság ezzel mérsékelte a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság korábbi döntését, amellyel az öt férfit 3 év 6 hónap és 11 év közötti szabadságvesztésre ítélték. A táblabíróság szerint ugyanis az első fokon eljáró bíróság a vádlottak 2003 és 2007 közötti vagyongyarapodásából vont le következtetéseket - miszerint az elkövetők ezen időszakban is kábítószer-kereskedelemmel foglalkoztak -, de ezt nem lett volna szabad.

Kardos Sándor tanácsvezető bíró indoklásában elmondta: erre az időszakra vonatkozóan az elsőfokú bíróság törvényes vád hiányában járt el. "Minden bűncselekménynek van elkövetési helye és ideje, ezeket meg kell nevezni. Az első fokon eljáró bíróság ezt nem tette meg" - mondta. Mivel a tényállás ily módon szűkült, a bíróság csak szűkebb körben tudta értékelni a vádlottak büntetőjogi felelősségét, ami ily módon a kiszabott büntetések mértékét is érintette.Mivel az elsőfokú bíróság által elkobozni ítélt vagyontárgyak megszerzése is az említett időszakra esett, az ítélőtábla ezek kiadásáról, illetve zár alá vételük megszüntetéséről is rendelkezett.

A Debreceni Ítélőtábla Való István elsőrendű vádlottat 8 év, Seykovszky Bertalan másodrendű vádlottat 6 év, Borsy Zoltán harmadrendű vádlottat 5 év, Becz Bálint József negyedrendű vádlottat 4 év fegyházbüntetésre, míg Boronkay Béla hatodrendű vádlottat 2 év börtönbüntetésre ítélte. A harmadrendű vádlott esetében a bűncselekmény minősítése kiegészül azzal, hogy a férfi kábítószerfüggőként követte el a terhére rótt cselekményt.

Az ügy ötödrendű vádlottjának 2 éves, felfüggesztett börtönbüntetése első fokon jogerőre emelkedett.

A banda tagjait azt követően állították bíróság elé, hogy a hatóságok 2007-ben az M1-es autópályán mintegy 50 kilogramm marihuánát találtak egy teherautó csomagterében. A drogot az elkövetők Hollandiából szállították Magyarországra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.