Intelligens fekvőrendőrök a sztrádafelhajtóknál?
A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány Ipari Kommunikációs Technológiai Intézete által kifejlesztett berendezés a rossz irányból való felhajtást az útburkolatba süllyesztett, az egyik oldalról könnyen benyomódó, míg a másikról akadályt képező mechanikus eszközzel akadályozná meg.
A helyes irányból érkező jármű előtt az elem észrevehetetlenül benyomódik, míg a rossz irányból érkező autó esetében úgy viselkedik, mint egy fekvőrendőr. Ez kellő figyelmeztetést jelentene az eltévedt autós számára. Ha valaki ennek ellenére a rossz irányból mégis felhajtana a sztrádára, a rendszer vörös fénnyel jelezné a szabályosan közlekedő autósoknak a veszélyt. A prototípus tesztelését akár már a nyár elején megkezdhetik.
Az idén már három olyan baleset történt, amit az autópályára a forgalommal szemben felhajtó autósok okoztak. Szerdán a forgalommal szemben haladt az M6-os autópályán egy autós Érden, majd összeütközött egy kisteherautóval. Ebben a balesetben szerencsére senki nem halt meg, viszont március végén hárman vesztették életüket szintén az M6-os autópályán, a Fejér megyei Iváncsa térségében, amikor egy személygépkocsi a Budapest felé vezető sávban a forgalommal szemben haladt, s összeütközött egy kisteherautóval. Egy hónappal ezelőtt pedig az M3-as autópályára a 42-es kilométernél hajtott fel egy autó a forgalommal szemben, majd frontálisan ütközött azzal a szabályosan közlekedő személyautóval, amelyben ketten - köztük Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő, Püspökladány polgármestere - vesztették életüket.
(forrás: hirado.hu)