Fegyverlopás közben tetten értek egy férfit Szakályban

Fegyverlopás közben értek tetten egy helybeli férfit csütörtök hajnalban Szakályban, a gyanúsított elmenekült, de fél órán belül elfogták - közölte a rendőrség az MTI-vel.

Deák Balázs, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a 20 éves, símaszkot viselő férfi behatolt egy családi ház alagsorába, ahol egy sörétes vadászfegyvert és lőszereket vett magához, majd amikor a tulajdonos tetten érte, elmenekült.

Mivel a bejelentés fegyveres támadásról szólt, a tamási rendőrök nagy erőkkel keresték a fiatalembert, aki a Kapos mentén menekült, a folyóba vetette magát, és elrejtőzött az aljnövényzet között. Az elkövetőt a rendőrök húzták ki a vízből, a férfi addigra annyira kihűlt, hogy mentőt kellett hívni hozzá, jelenleg a dombóvári kórházban őrzik - közölte a sajtóreferens.

A férfi ruházatának átvizsgálása során két maroklőfegyver és egy tőrkés is előkerült, a vadászfegyvert jelenleg keresik a Kaposban.

Az egyelőre tisztázatlan, hogy a gyanúsított előzőleg ráfogta-e a fegyvert a tulajdonosra. A rendőrség az ügyben fegyveresen elkövetett rablás gyanújával indított eljárást - mondta Deák Balázs.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.