galéria megtekintése

Fásy felháborodott, mert a bíróság szerint nem sértették meg a becsületét

4 komment


Lencsés Károly

„Fásy Ádám dobta fel Lagzi Lajcsit?” – tette fel a kérdést címlapján a Story magazin tavaly novemberben. Fásy feljelentést tett, de elbukta az ügyet. Szerinte az ítélet alapján ettől kezdve akár azt is le lehet írni bárki édesanyjáról, hogy prostituált volt, s ha utána kérdőjelet tesznek, rendben van a dolog.

„Ha ez az eset bírói gyakorlattá válik, akkor megváltozik Magyarországon az újságírás. Csak ki kell találni egy közszereplőről egy címlapsztorit, amelyet figyelemfelhívó, ám sértő címmel vezetnek fel, rossz hírbe hozva ezzel az érintettet. Ha utána kérdőjelet tesznek, semmi baj, ezzel bárkit le lehet járatni” – kommentálta Fásy Ádám az általa kezdeményezett, ám a közelmúltban jogerősen elbukott pert, amelyről a napokban számoltunk be.

A mulatós műsoráról ismert Fásy ezt igen aggályosnak tartja, mert hiába a kérdőjel, s hiába cáfolják valahol a lap belső oldalán a feltételezést, hiszen azt már sokan el sem olvassák. Szerinte a saját ügyében hozott ítélet alapján a címlapon akár azt is le lehet írni bárki édesanyjáról, hogy prostituált volt. Amennyiben van utána kérdőjel, és a lap egy eldugott oldalán az is kiderül, hogy ez csak pletyka, az eset következmények nélkül marad – magyarázta.

Fásy felháborodását a Story magazin egy tavaly novemberi cikke váltotta ki, amelyet a címoldalon azzal vezettek fel, hogy „Fásy Ádám dobta fel Lagzi Lajcsit?” Ezért rágalmazás miatt büntetőpert kezdeményezett, de a bíróság döntése szerint ezzel nem sértették meg a becsületét.

 

Szomorúnak tartja Fásy, hogy a magyar újságok sokszor – tisztelet a kivételnek – minden valóságalap nélkül, hipotézisekre építve közölnek híreket akár anyagi haszonszerzés, a példányszám növelése érdekében is. Ráadásul most kiderült: mindezt következmények nélkül megtehetik – hangsúlyozta.

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás bűntette miatt és csalás gyanúja miatt tettek feljelentést – emlékeztet Kovács Attila Krisztián, Fásy ügyvédje. Szerinte a magazinban megjelentek alapján indirekt módon arra a következtetésre lehetett jutni, hogy ügyfelének köze van a Lagzi Lajcsi elleni büntetőeljárás megindításához. A cikkben pedig még próbálták is magyarázni, mi lehetett a feljelentés indítéka.

Fásy Ádám
Mediaworks - archív

Az ügyvéd szerint a bíróságnak ebben az esetben a körülmények további tisztázása érdekében legalább meg kellett volna hallgatnia a feleket. Sérelmezi, hogy nem ezt tették, hanem tárgyalás nélkül, pusztán a megjelent cikk nyelvtani értelmezése alapján vonták le a következtetést: a magazinban nem jelent meg olyan közlemény, amely a feljelentő becsületének csorbítására objektív módon alkalmas lett volna.

A bíróság azt is kifejti, hogy adott esetben a feljelentés jogszerű állampolgári magatartás, ezért ez nem lehet sérelmes Fásy Ádám számára – tette hozzá Kovács Attila Krisztián. Álláspontja szerint ha valakit hírbe hoznak, hogy bizonyos pletykák szerint köze van egy népszerű zenész elleni büntetőeljárás megindításához, az már önmagában negatív fényt vet a vélelmezett bejelentőre.

Az sem mindegy – emelte ki –, hogy azért tesz valaki feljelentést, mert ez a közrend és közbiztonság érdekében szükséges, vagy bosszúból, valamilyen régi sérelem miatt. Az ügyvéd szerint a döntéssel azt üzenik – fogalmazott –, hogy ügyes trükkökkel, a mondatok széttagolásával, kérdőjel és gondolatjel alkalmazásával, esetleg az írást színes ábrákkal, előnytelen fényképekkel körítve bármilyen sértő tartalmat közzé lehet tenni úgy, hogy az érintett személyiségi jogai védelem nélkül maradnak. Miközben az alaptalan pletykák nagy kárt tudnak okozni egy közszereplőnek – emelte ki –, mert azok az olvasók értékítéletét befolyásolják, miközben a hírbe hozott ember az igazságszolgáltatás segítsége nélkül nem képes hatékonyan megvédeni magát.

Az ügyvéd kijelentette, hogy szeretnék elérni: az igazságszolgáltatás lássa be, hogy a burkolt formában megfogalmazott rágalmak objektív módon veszélyesek a társadalomra, az azt elszenvedő személyre és a médiafogyasztókra egyaránt. Ezért minden felülvizsgálati fórumon hangoztatni fogják továbbra is ezen álláspontjukat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.