
Ryan O'Neal és Farrah Fawcett Reuters - Jim Ruymen
„Az Akadémia egy szörnyű és fájdalmas döntést hozott. Farrah 40 évig volt az Amerikai Filmakadémia tagja, hihetetlen, hogy még csak említésre se méltatták" - nyilatkozta Farrah Fawcett férje, Ryan O'Neil színész a Radar online magazinnak.
Farrah Fawcett a Charlie angyalai című tévésorozat szereplőjeként vált sztárrá a hetvenes években. A 62 éves színésznőnél 2006-ban rákot diagnosztizáltak, a betegség elleni küzdelméről dokumentumfilm is készült, The Farrah's Story címmel. Tavaly júniusban hunyt el.
Az Oscar-gálán évről évre hagyományosan megemlékeznek az elmúlt évben elhunyt színészekről, filmesekről. Idén többek között Patrick Swayze, Michael Jackson és Brittany Murphy emlékét is felidézték a ceremónián egy rövid összeállításban.
Ryan O'Neil lányával együtt tiltakozó levelet írt az Akadémiának, amelyben magyarázatot kérnek arra, miért is felejtették el megemlíteni Fawcett nevét.
Leslie Unger, az Akadémia szóvivője úgy nyilatkozott, a színésznőt nem véletlenül felejtették el. „Sajnos nagyon sok szempontot kell figyelembe vennünk és lehetetlen, hogy minden elhunytra megemlékezzünk" - tette hozzá.
 A gálán a tavaly elhunyt Patrick Swayze-ről is megemlékeztek Reuters - Gary Hershorn
Bruce Davis, az Akadémia igazgatója pedig azt mondta, idén nagyon nehéz volt összeállítani a kisfilmet, mert több mint száz névből kellett harmincat kiválasztani.
|