Falat emeltek a szerelemlakatoknak Szolnokon

Az egymáshoz tartozás jelképének számító szerelemlakatok elhelyezésére adtak át egy falat kedden a szolnoki Tiszavirág gyalogos- és kerékpáros híd tiszaligeti lejárójánál, hogy ezután a fiatalok ne a hidat rongálva, annak acélsodronyaira kattintsák rá szerelmük jelképét.

A lakatfal kialakítását a tavalyi diákönkormányzati közgyűlésen vetették fel, és kivitelezéséhez tizenéves társaiktól kértek ötleteket - mondta Kalmár Lilla, a város diákpolgármestere. Az elképzeléseit felhasználva Mészáros János megyei főépítész terve alapján, a Műszaki Szakközépiskola tanulóinak segítségével készült el rozsdamentés acélból egy stilizált fát formázó fémszerkezet a lakatok őrzésére.

Szalay Ferenc, a szenior polgármester arról beszélt: miután évente több mint 30 ezerrel fogy az ország népessége, nagyon bízik benne, hogy a lakatfal látványa arra ösztönözni majd elsősorban a fiatalokat, hogy mind többen családot alapítsanak és gyermeket vállaljanak.

A falra az első lakatot az a két fiatal helyezte el, akik a megyei napilap által meghirdetett pályázaton a legszebben írták meg egymásra találásuk történetét.  A fal építésének előzménye, hogy a Tiszavirág hídról rendszeresen le kellett vágni azokat a lakatokat, amelyeket a szerelmespárok zártak rá nagy kitartással és egyre nagyobb számban a könnyűszerkezetes átkelő korlátjaival párhuzamosan futó acélsodronyokra.

Az önkormányzat városüzemeltetési szakemberei a rongálódástól ily módon próbálták védeni a Szolnok centrumát a Tiszaligettel összekötő, egyébként garanciális műtárgyat. Akadtak hónapok, amikor több száz kisebb-nagyobb fémzárat kellett eltávolítani a hídról, mert félő volt, hogy összsúlyuk egy idő után károsodást idéz elő.

A külföldön számos idegenforgalmi központban már kedvelt "lakatolás" azért fogant meg Szolnokon is, mert az év elején átadott gyalogos- és kerékpáros hidat a város lakossága szinte azonnal megkedvelte, és sokan - köztük szép számmal fiatalok - keresik fel egy-egy randevú, beszélgetés vagy a látványt élvező séta kedvéért. Az esti órákban a hidat megvilágító 824 lámpatest pedig kellemes időben olyan romantikus hangulatot áraszt, hogy szinte odavonzza a szerelmeseket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.