galéria megtekintése

Fákat csavart ki a szél, özönvízszerű esővel csapott le a vihar

Heves széllel és nagy mennyiségű vízzel csapott le a vihar szerdán délután. Több településen házakat rongált meg  a szélvihar, fennakadásokat okozott a közlekedésben is. Folyamatosan frissített beszámolónk.

A vihar sújtotta területekről a katasztrófavédelem műveletirányítási központjaiba szerda kora estig több mint kétezer-négyszáz hívás érkezett. Letört ágak, kidőlt fák és oszlopok, leszakadt villanyvezetékek miatt hívják őket. 

Hárskúton, a fő utcában egy családi ház tetejét tépte le a vihar
Hárskúton, a fő utcában egy családi ház tetejét tépte le a vihar
Nagy Lajos / MTI

A víz pincéket öntött el, a fák házakra, kerítésekre dőltek. Több épületbe villám csapott, a tető kigyulladt, ezeket kellett oltaniuk a tűzoltóknak. Több helyen alig lehet közlekedni, áll a forgalom - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.

 

A legtöbb bejelentést Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér, Vas, Pest és Heves megyéből, valamint a fővárosból kapták. Budapesten több mint ezerkétszáz, Pest megyében ötszáz bejelentést érkezett a műveletirányítási központba.

Szombathelyen özönvízszerű eső hullott, Zalaegerszegen borsószem nagyságú jégeső esett. A vihar negyedórán belül átvonult a városon, utána csendesedett az eső. A hőmérséklet rövid idő alatt legalább tíz fokkal visszaesett. A Vas megyei Salköveskúton elvitte egy ház tetejét a vihar – írja a Vaol.hu

Székesfehérváron egy sorház tetőszerkezetét bontotta meg a szél, a tetőről leszakadó törmelék parkoló autókat és más épületeket is megrongált. A viharos szélben kidőlt egy fa az egyik buszmegállóban is, az ágai eltaláltak egy gyalogost, akit a mentők kórházba vittek. A Seregélyesi úton pedig egy leszakadt villanyvezeték miatt gyulladt meg két, a vezeték alatt parkoló személygépkocsi.

Gánt-Gránáson egy melléképületben keletkezett tűz villámcsapás miatt. 

Épületre dőlt fa egy agárdi táborban, de az ott tartózkodó több mint harminc gyermek közül senki sem sérült meg. 

Budapest utcáin hömpölyög a víz 

Budapesten is jégeső esett, és egy darabig fennakadások voltak a légi közlekedésben is. A zivatarzóna elvonulásával azonban helyreállt a rend a közlekedésben a budapesti repülőtéren, a korábban várakozó gépek mind gond nélkül leszálltak. 

A fővárosi tömegközlekedésben viszont továbbra is problémák vannak.  A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) legfrissebb, Facebookon közölt információi szerint a 3-as metró helyett továbbra is pótlóbuszok közlekednek a Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között.

Budapest XV. kerület, Nyírpalota út
Budapest XV. kerület, Nyírpalota út
Kovács Tamás / MTI

A felszíni járatokon felfüggesztették az első ajtós felszállási rendet, a metróvonalakon pedig ideiglenesen elfogadják a MÁV-START bérleteit is.

A H7-es HÉV teljes vonalán pótlóbuszok közlekednek, mert fa dőlt a felsővezetékre, de  H8-as és a H9-es HÉV ismét a teljes vonalon közlekedik.

Armageddon a Fővám téren
Armageddon a Fővám téren
Szigetváry Zsolt / MTI

Az 1-es villamos helyett a Etele út/Fehérvári út és a Puskás Ferenc Stadion M között pótlóbusz jár, a 103-as autóbusz meghosszabbított útvonalon ugyancsak a Puskás Ferenc Stadionig szállítja az utasokat. A 3-as villamos helyett a Örs vezér tere M+H és a Gubacsi út között pótlóbusz jár. A 28-as és a 37-es villamos nem közlekedik, a 24-es villamos helyett pótlóbusz jár a teljes vonalon.

Fennakadások vannak a 70-es, a 72-es, a 74-es, a 76-os, a 77-es, 78-as, a 79-es, a 80-as, a 81-es, a 82-es és a 83-as trolibusz vonalán is. Részletesebb információért kattintsanak ide.

Budapest, Hunyadi tér
Budapest, Hunyadi tér
Balogh Zoltán / MTI

Vs.hu arról számolt be, hogy az Ecseri útnál is leállt a metró, az aluljáró lépcsőjén vízesésként zúdult le az eső, és a Nagyvárad téri metrólaluljáróban is állt a víz.

A tűzoltók is sok hívást kapnak, jellemzően kidőlt fák, megrongálódott épületek miatt kérték a segítségüket. 

A katasztrófavédelem azt kéri, hogy aki teheti, maradjon otthon. Az útközben lévőknek pedig azt ajánlják, hogy biztonságos helyen parkoljanak le. 

Budapest, Wekerle-telep
Budapest, Wekerle-telep
Mihádák Zoltán / MTI

Az MTI helyszínről származó információi szerint a XIX. kerületi Wekerle-telepen több mellékutca járhatatlan. A Határ út XIX. kerületi részén jelenleg egy-egy sávban haladnak a járművek, mert kidőlt fák és villanyoszlop akadályozza a közlekedést. A József Attila telepen is több fa kidőlt a viharos szél miatt. 

Zuglóban hömpölyög a víz az utakon, és a kerület közösségi oldalán azt írják, több helyen elment az áram. A Hvg.hu azt írja, az Árkád bevásárlóközpont is beázott.

A fővárosban összedőlt egy családi ház tetőszerkezete, de senki sem volt az épületben. A XXII. kerületben egy többszintes épület bádogtetejét megbontotta a szél, több száz négyzetméteren életveszélyesen lóg a tető.

Gödön kigyulladt egy trafóház, ezért a környéken nincs áram.  

A Pest megyei Érdről és Disódról is sok bejelentés érkezett, főként fakidőlésekhez és leszakadt villanyvezetékekhez riasztották a tűzoltókat. Több méter magas fák dőltek kerítésekre, háztetőkre, villanyvezetékekre. Érden a leszakadt vezeték villanyoszlopot is magával rántott.

Villámlás Mátraszele közelében, a salgói várból fotózva
Villámlás Mátraszele közelében, a salgói várból fotózva
Komka Péter / MTI

Az erős szél több helyen tetőszerkezeteket rongált meg. Érden, a Bádogos utcában egy szociális intézmény tetejét sodorta le. Az épület jelenleg is ázik, víz folyik a konnektorokból, ezért lakhatatlanná vált. Az ott lakókat ideiglenes szálláson helyezik el. Az Origo információi szerint egy szülőotthon tetejét tépázta meg a vihar.

Az Olvasztár utcában kidőlt fák akadályozták meg a bejutást a lakásokba, a Törcsvári utcában pedig egy épület kéményét döntötte le az erős szél.

A törökbálinti vasútállomáson egy leszakadt felsővezeték miatt gyulladt ki a zajvédő fal, a tüzet eloltották. 

A katasztrófavédelem folyamatosan fogadja a jelzéseket, és számolja fel a károkat. Először a legsúlyosabb, életveszélyes eseményekhez vonulnak ki, és csak utána a kisebbekhez, amelyeknek a helyreállítása ezért elhúzódhat. 

Budapest, Dózsa György út

Budapest, Dózsa György út
Szigetváry Zsolt / MTI

Áramkimaradás Fejér megyében

A viharos szélben leszakadó vezetékek és meghibásodások miatt Csákberényben, Csókakőn, Fehérvárcsurgón, Gánton, Gyúrón, Kajászón, Kincsesbányán, Magyaralmáson, Martonvásárban, Sárbogárdon, Tabajdon, Tordason, Válon, Vajtán, Zámolyban, valamint Székesfehérvár ipari területein van zavar az áramszolgáltatásban.

A katasztrófavédelem és az áramszolgáltató dolgozik a hiba elhárításán. Az áramkimaradás jelenleg nem egészen nyolcezer fogyasztót érint, számuk folyamatosan csökken.

Késnek a vonatok is

Az országon átvonuló vihar számos vonalon okozott beázásokat, a villámcsapások miatt több vonalon elromlott a biztosítóberendezés, fák dőltek a vasúti pályára, egymás után szakadnak rá a felsővezetékek a sínekre.

Egyes vonalakon már 180-220 percet várakoznak az utasok a szerelvényekben. A MÁV Zrt. arra kéri az utasokat, hogy a nyílt vonalon ne szálljanak ki a kocsikból, mert balesetveszélyes.

A MÁV Zrt. szakemberei a katasztrófavédelemmel közösen végzik folyamatosan a kárelhárítást és a helyreállítási munkát. A helyreállítás befejezése bizonytalan - írta a Mávinform. A menetrend szerinti közlekedés csütörtök hajnalra állhat helyre. 

Megdőlt a melegrekord

Ismét megdőlt az országos és a budapesti melegrekord. Ma az országban a legmelegebbet Budakalászról jelentették, ott 39,3 fok volt, az eddigi rekord pedig 1957-ben, Baján volt, 39,1 fok – írja az MTI.

Budapesten is több helyen meghaladta a csúcshőmérséklet az eddigi legmelegebbet, 37,2 fokot, amelyet 1957-ben regisztráltak, ma Újpesten 38,7 fok, Budapest - belterületen 37,8 fok volt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.