galéria megtekintése

Ezért lőtték ki a pécsi szökött farkast

46 komment

NOL
NOL

Közleményben magyarázta el a pécsi állatkert igazgatója, Szatyor Miklós, hogy miért nem altatólövedékkel tette ártalmatlanná a Mecsekben bujkáló ordast. Az igazgató ellen petíciót indítottak követelve, hogy távolítsák el posztjáról.

Bár egész munkásságát az állatok védelmére tette fel, Szatyor Miklósnak ezúttal azt kellett mérlegelnie, hogy

ad-e esélyt az állatnak arra, hogy embereket támadjon meg, vagy inkább az ő életét veszi el.

Utóbbi mellett döntött.

 

A körülményekről az állatkert igazgatója közleményében azt írja, közelgett már az alkonyat, amikor a farkast megpillantották. Közeledésükre az állat agresszíven reagált, morgott, kész volt támadni is, ezért 60 méternél nem mehettek közelebb hozzá. A tiltás ellenére a frekventált kirándulóhelynek számító parkerdő tele volt emberekkel, gyerekekkel is.

Az altatólövedékkel felszerelt kollégák nem voltak a közelben, telefonon sem érték el őket és mivel fennállt a veszélye, hogy az ordas a tétovázás miatt sarkon fordul és beveti magát a sötétedő erdőbe, az igazgatónak nem volt más választása, az emberi élet védelme érdekében le kellett lőnie a farkast vasárnap délután.

Tettére a közvélemény felháborodással reagált, több mint 6400-an írták alá az Állatmentő liga petícióját, ami Szatyor Miklós kirúgása érdekében indítottak. A nol.hu egy a családot ismerő forrásától úgy értesült, az igazgatót mélyen megrázta nemcsak az állat halála, hanem az a sok mocskolódó üzenet is, ami a közösségi médiából felé árad.

A szökevény farkas pénteken érkezett Pécsre két társával együtt egy olaszországi állatkertből. A pécsi intézmény munkatársai 24 órás megfigyelésük alatt nem észleltek rendellenességeket az új lakóknál, ám az egyik állat a villanypásztorokat részben elszaggatva átmászott a kifutó a 2,5 méter magas kerítésén, és kijutott az állatkert területére.

A gondozók próbálták visszaterelni a farkast a kifutójára, de az állat kijutott a kerítésen és parkerdő területére lépett.

„Az állatkert munkatársaival azonnal megkezdtük a szükséges intézkedéseket és az állat keresését, és értesítettük a rendőrséget, a területileg illetékes vadásztársaságot, a vadászati hatóságot, és a zöldhatóságot. Azonnal megkezdték a hatósági vizsgálatot, amely megállapította, hogy emberi mulasztás nem történt, a kifutó pedig megfelel a jogszabályi előírásoknak. Az állat keresése több tucat ember bevonásával folyamatosan zajlott”

– áll a közleményben.

Az állatkert környékére kihelyezett csalétkek nem hoztak eredményt. A lakosságot értesítették a veszélyről, a parkerdőben elvileg nem szabadott volna kirándulni, a jó időben sokan mégse törődtek a figyelmeztetésekkel.

A figyelmeztetés ellenére sokan mentek kirándulni
A figyelmeztetés ellenére sokan mentek kirándulni
Sóki Tamás / MTI

A riasztás, miszerint az ordas a Tubes környékén tartózkodik, vasárnap délután érkezett.

A rendőrség biztosította a helyszínt az állatkert dolgozóinak, az illetékes vadásztársaság hivatásos vadászának, a Duna-Dráva Nemzeti Park kollégájának kiérkezéséig.

Az állatot Szatyor Miklós vette észre a lakott területtől 1,5 km-re, a Középdeindoli út és az Erdész utca vonalában. Ekkor az elkötelezett állatvédő igazgatónak nagyon gyorsan döntést kellett hoznia az állat sorsáról.

A közleményben Szatyor Miklós emlékeztet arra az 1995-ös tragédiára, amikor egy szintén kiszökött farkas négy gyermeket és két felnőttet támadott meg, az eset miatt pedig életét veszítette egy idős hölgy is.

A bama.hu úgy értesült, a Pécsi Rendőrkapitányság az eset körülményeinek tisztázása érdekében feljelentéskiegészítést rendelt el. A rendőrség azt vizsgálja, hogy fennáll-e a bűncselekmény gyanúja.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.