Ezért jó nyári táborba küldeni a gyereket a pszichológus szerint

Manapság a gyerekek hosszabb ideig kötődnek a szüleikhez, mint régebben, a nyári táborokban való részvételük azonban segíti az önállósodásukat - közölte Kalamár Hajnalka pszichológus az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
A szakértő azt mondta: bár óvodásoknak szervezett sikeres napközis táborokról is tud, "klasszikus értelemben vett", a lakóhelytől távol alvós táborba nyolc-tízéves kortól lehet küldeni a gyerekeket.

Fontos, hogy a nyár élmény, lazítás legyen, ez azonban nem jelenti, hogy a tábornak a semmittevésről kell szólnia. A rengetegféle tematikus és sporttábor közül az elérni kívánt cél szerint érdemes kiválasztani a megfelelőt.

Mindenképp figyelembe kell venni, hogy ki vezeti a tábort. A programok legyenek változatosak, az étkezés pedig egészséges - sorolta tanácsait Kalamár Hajnalka.

A pszichológus a szülők egyik legnagyobb hibájának nevezte, hogy állandóan hívogatják a gyereküket a táborban, mert így épp az önállóságukban korlátozzák őket. Ha visz is a gyerek mobiltelefont a táborba, a szülő határozza meg előre, hogy mikor keresi majd - javasolta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.