Már ült nemi erőszakért a pécsi polgármester lányának támadója

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság péntek este a rendőrség honlapján közétette a támadással gyanúsított férfi nevét és fényképét. A 23 éves Nyerges Zoltán ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Ahogy arról már beszámoltunk, pénteken hajnali 4 óra körül Pécsett, a Kálvária úton található alagútnál egy férfi leszólította Páva Zsolt pécsi polgármester 20 éves lányát, meg akarta erőszakolni, majd mivel a lány ezt nem hagyta, brutálisan összeverte.

A rendőrség korábban nyilvánosságra hozta a térfigyelő kamerák felvételeit. A támadó 20-25 év körüli, 160-165 centiméter magas, kerek formájú, szakállas, vagy borostás arcú, barna hajú férfi. A bűncselekmény elkövetésekor farmernadrágot, bőrkabátot, narancssárga színű, zipzáras kapucnis pólót, valamint fehér talpú fekete színű cipőt viselt.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság péntek esti közleményében azt kérte, hogy aki a fényképen látható Nyerges Zoltán jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a főkapitányság bűnügyi osztályát, illetve a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

A pecsma.hu kiderítette, hogy a 23 éves gyanúsított mindössze egy éve szabadult a börtönből, ahol öt évet ült egy komlói lány megerőszakolásáért. A lapnak a férfi bátyja nyilatkozott, azt mondta, mélyen szégyelli, amit testvére művelt.

Nagy erőkkel keresik a támadót

A rendőrség szerint a 23 éves pécsi férfi gyanúsítható azzal, hogy péntek hajnali 4 óra körül Pécsett, a Kálvária úton található alagútnál megtámadta és bántalmazta Páva Zsolt pécsi polgármester 20 éves lányát. Páva Zsolt péntek délelőtt az MTI-vel közölte: brutális támadás érte Pécs belvárosában húszéves lányát, aki a barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan indult haza gyalog. A lánya el tudott menekülni a helyszínről, de súlyos sérüléseket szenvedett, kórházban kezelik.

A Blikk úgy tudja, az ügyre számos nyomozót állítottak rá, és ellenőrizték azokat a mobiltelefon-előfizetőket, akiknek hajnali négy óra körül telefonáltak a támadás helyszínét is lefedő adótorony körzetében, hátha a tettes használta a mobilját a támadás előtt vagy után. Kihallgatták az érintett szórakozóhely üzletvezetőjét, illetve összes kollégáját is. A férfi valószínűleg a bulin szemelte ki áldozatát, és innen követte egészen hazáig.
 
"Bízom abban, hogy a rendőrség mielőbb kézre keríti az elkövetőt azért, hogy más lányával, gyermekével ne fordulhasson elő ugyanez, ne követhessen el újabb bűncselekményeket az illető. A lányom személyes kérését tiszteletben tartva tájékoztatom a média képviselőit, hogy családunk most először és utoljára nyilatkozott ebben a megrázó témában, innentől arra koncentrálunk, hogy minél előbb felépüljön a lányom testben és lélekben is" – áll a polgármester közleményében. Páva Zsolt egyúttal arra kért minden újságírót, tanúsítson önmérsékletet, és hagyja, hogy gyermeke a média jelenléte nélkül gyógyulhasson.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.