galéria megtekintése

Esetlen kutyáknak keresnek gazdát az Airbnb-n

4 komment


Sándor Tünde

Szokatlan helyen, egy nemzetközi lakásmegosztó portálon keresnek otthont gazdátlan állatoknak. Nem is akármilyen sikerrel.

Bandita, Zuzu, Kiara, Borzi, Lucifer és társaik – húsz menhelyi kutya fotója került fel a napokban három ­Airbnb-n hirdetett kiadó budapesti lakás oldalára. E lakásokat persze nem kutyákkal együtt kell kivenni, de ha valaki úgy gondolja, hogy örökbe fogadja bármelyik ott látható állatot, akkor a nemzetközi lakásmegosztó, illetve szállásfoglaló portálon indult kampányban szereplő ingatlanok valamelyikét három éjszakára minimáláron, azaz éjszakánként 2759 forintért veheti ki.

Ismerjék meg Kiarát, az egyéves árva lány kutyát! Aki a menhelyi ebet örökbe fogadja, egy II. kerületi lakást kaphat meg három éjszakára, kevesebb mint 9000 forintért

Kutyát örökbe fogadni értelemszerűen nem az olcsó szálláslehetőség miatt fognak majd a látogatók, a siker mércéje ennél összetettebb, ugyanis a kampány célja valójában a figyelemfelkeltés. Hogy – mint már annyiszor, és még oly sokszor ezután is – újra ráirányítsa az emberek figyelmét az Illatos úton gazdára váró kutyák sokaságára, amelyek érdekében kvázi szélmalomharcot vívnak az ott dolgozók.

 
Zuzu

Mert ha 15 kutyát sikerül örökbe adni, akkor közben 20 másik kerül be a telepre. És mindeközben vannak olyan kutyák, amelyek senkinek sem kellenek, mert nem elég cukik, nem elég trendik, nem elég fiatalok, túl nagy a fejük vagy túl rövid a lábuk, esetlenek, vagy túl sötétek. Igen, túl sötétek – állítólag a fekete kutyáknak, különösen a nagy testű feketéknek van a legkisebb esélyük arra, hogy örökbe fogadják őket.

Nem véletlenül választottak ki ­hátrányos helyzetű idősebb és a vizuális tömegkultúrának kevéssé megfelelő fazonú ebeket az ­Erste Bank által finanszírozott, a társadalmi felelősségvállalást erősíteni hivatott akció kezdőcsapatába az ­Illatos úton dolgozó kutyamentők és a Team Red reklámügynökség művészeti vezetője, Sári Péter. A pénzintézet most futó televíziós reklámfilmje – amely egy kutya szemszögéből mutatja be az otthon állandóságának fontosságát – adta az ötletet, hogy felkarolják az ember leghűségesebb társának kikiáltott ­négylábúak sorsát, és kedvet csináljanak a lakáskereső portálra látogatók körében az állatok örökbefogadásához.

Borzi a pesti belvárosban várja gazdiját

Az azonnal vihető, szükség esetén külföldre lépésükhöz kutyaútlevéllel útjukra bocsátható kutyák közül ötöt már elvittek, ami máris több, mint amennyire számítani mertek a kampánytervezők. Azt gondolták, hogy ha csak egyetlen, régóta gazdátlan eb sorsát sikerül megkönnyíteni, már nem dolgoztak hiába. ­

Talpalatnyi élettér az Illatos úton

Az otthonkereső kampányban kizárólag pórázon vezethető, lakásban is tartható, igazi városi kutyákat szerepeltetnek. A menhelyeken élő kutyák jellemzően kidobott, többségé­ben leadott állatok, amelyekről leginkább nyáron, rendre a nyaralás előtt derül ki, hogy nem férnek bele a családi idillbe meg az ismerős autójába, nyaralójába, vagyis kényelmetlenné válik a társaságuk, egyszerűbb megszabadulni tőlük. Jelenleg a 94 állatra méretezett Illatos úti menhelyen, hivatalos nevén a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állat-egészségügyi Szolgálatának telephelyén folyamatosan 120-130 kutya és macska él – legtöbbjük az emberi felelőtlenség áldozataiként. Nyitvatartási időben a telepet ­bárki látogathatja, állatot azonban csak nagykorú vihet haza. Az ide bekerülő kóbor kutyákat 15 napig csak a tulajdonosának adják ki, utána viszont bárki kiszabadíthatja a rácsok mögül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.